Eltűnhetnek az ételautomaták? Ennyivel váltak biztonságosabbá a gépek

Magyar Hírlap2019. augusztus 29. 10:00

Átalakult, tisztult, ugyanakkor zsugorodott is az élelmiszer-automaták piaca a forgalmat az adóhatóság számára továbbító felügyeleti egységek kötelező beszerelésével. Lőrincz László, a Nemzeti Automata Szövetség elnöke elmondta: jelenleg mintegy 22 ezer automata rendelkezik automata-felügyeleti egységgel (AFE), ezek közül körülbelül 20 ezer gép működik folyamatosan. Az automatás piac éves forgalma a NAV adatai szerint mintegy huszonötmilliárd forintra csökkent - tette hozzá.

A piac fehérítését célzó szabályozással összefüggő jelentős pluszköltségek miatt az automaták száma az elmúlt időszakban 35 ezer darabról csökkent a mostani szintre, és további 10-15 százalékuk tűnhet el a szövetség szerint - írta a Magyar Hírlap.

Az automaták felügyeleti szolgáltatását egyedüli kijelölt szolgáltatóként a Magyar Posta látja el, a szolgáltatás jelenlegi havi díja ötezer forint berendezésenként. A cégeket a havi díj felett egy gépenként húszezer forintos éves felülvizsgálati díj is terheli. A Nemzeti Automata Szövetség támogatja az ágazat fehérítését, ugyanakkor szorgalmazza a felügyeleti díj mérséklését, mert úgy vélik, a jelenlegi díjak mellett nem lesz fedezet a már most is elöregedett - átlagosan húszéves - géppark cseréjére - írta a Magyar Hírlap.

Címkék:
vásárlás, piac, gazdaság, csökkenés, ételautomata,