Jó hír a szülőknek: jelentősen csökkenhet a játékok ára a boltokban

Világgazdaság2018. december 10. 08:30

Amennyiben stabilizálódik a dollár árfolyama, az igencsak kihat a magyarországi játékpiacra is. Az egyik forgalmazó cég ügyvezetője úgy számol, hogy jelentősen csökkenhet a távol-keleti beszállítóktól érkező termékek ára.

Mivel a távol-keleti játékgyártókkal dollárban számolnak el a forgalmazók, a hosszabb távon jósolt 250 forintos árfolyam esetén 10-15 százalékkal is olcsóbbak lehetnek Magyarországon a játékok - mondta a Világgazdaságnak Borhi János, a Formatex ügyvezetője.

A játékforgalmazó cég vezetője szerint a gyengébb dollár árfolyam miatti árelőnyt mindenképpen át fogják adni a figyasztóknak a cégek, mivel elég nagy a verseny a piacon, ezért nem tehetik meg, hogy ezen nyerészkedjenek. Amennyiben stabilizálódik az árfolyam, annak nagyjából fél-egy éven belül lesz érezhető hatása.

Borhi János arról is beszélt, hogy az év végi, október-decemberi időszak kiemelkedően fontos a piacon: hagyományos értékesítésnek is legalább a 60 százalékát, a webes forgalomnak pedig a háromnegyedét bonyolítják ebben az időszakban.

Az ünnepekhez közeledve több nagyobb értékű játékot visznek haza, mint év közben, így nem meglepő, hogy az átlagos kosárérték is több ezer forinttal ugrik meg: karácsony előtt a boltokban 8-10 ezer, online pedig több mint 12 ezer forintot költenek a vásárlók

- ismertette.

Címkék:
vásárlás, árfolyam, játék, dollár, ajándék, játékbolt, árcsökkenés,