Pénzcentrum • 2025. január 24. 14:01
Tragikus eset történt egy tatabányai általános iskolában: az intézmény egyik diákja öngyilkosságot követett el. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, a tankerület pedig szakemberek bevonásával igyekszik segítséget nyújtani az érintetteknek. A történtek hátterében álló okok egyelőre ismeretlenek - számolt be róla a kemma.hu
A kemma.hu helyi hírportál értesülése szerint egy tatabányai általános iskolás diák a közelmúltban öngyilkosságot követett el. Az eset kapcsán a rendőrség nyomozást indított, amelynek célja a körülmények tisztázása és az esetleges okok feltárása.
A Tatabányai Tankerületi Központ közleményben reagált a történtekre. "A Tatabányai Tankerületi Központ is mély megdöbbenéssel áll az eset előtt" - fogalmaztak, hozzátéve, hogy az igazgató tájékoztatása szerint az elhunyt diák, bár csak másfél hónapja érkezett az iskolába, jól beilleszkedett az intézményi közösségbe, és tanulótársai is elfogadták.
A tankerület hangsúlyozta, hogy jelenleg is folyamatban van a rendőrségi nyomozás, amelynek megállapításai alapján lehet majd feltárni az okokat és meghozni a szükséges intézkedéseket.
Az érintettek támogatása érdekében a Tankerületi Központ már igénybe vette az iskolában dolgozó szociális segítő közreműködését. Emellett a trauma feldolgozásának elősegítése céljából pszichológus szakembert is bevonnak, hogy minden lehetséges segítséget megadjanak az intézménynek és a diákoknak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tragikus eset kapcsán fontos felhívni a figyelmet arra, hogy krízishelyzetben lévők számára ingyenesen hívható a 116-123-as lelkisegély-szám, amely mobililtelefonról is elérhető.