Pénzcentrum • 2024. március 25. 15:01
A Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikáján soron kívüli CT-időpontokkal segítik a budapesti daganatgyanús betegek mielőbbi diagnosztizálását és a már ismert daganatos betegek terápiájának előrehaladását az intézmény és a Budapest Főváros Önkormányzata között fennálló együttműködés részeként. 2024 év végéig több mint kétezer fős többletkapacitással látják el a klinikán tizenegy fővárosi kerület betegeit három helyszínen három modern CT-berendezéssel.
A daganatgyanús esetek várólistájának csökkentését célzó Budapest Onko-projektben a Semmelweis Egyetemen tizenegy közép-, kelet- és délpesti kerület – VII., VIII., IX., X., XVI., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXIII. – lakosait várják.
A program rendkívül gyors diagnosztikára ad lehetőséget, hiszen a vizsgálatok hét napon belül elérhetőek, de sok esetben akár aznapra is tudnak időpontot adni a betegeknek, a lelet pedig három napon belül elkészül. A CT-vizsgálatok szakorvosi beutalóval három budapesti helyszínen vehetők igénybe a Budapest Onko-projekt részeként: az Orvosi Képalkotó Klinika Korányi Sándor utca 2. szám alatti telephelye mellett a klinika Sebészeti és Transzplantációs Radiológiai Osztályán (Baross utca 23.) és a Szent Rókus Klinikai Tömbben (Gyulai Pál utca 2.).
A Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikája nyílt közbeszerzésen nyerte el a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Budapest Onko-projekt 2. fordulóját. Ennek részeként december 31-ig összesen 2088 daganatgyanús vagy már diagnosztizált daganatos páciens CT-vizsgálatát tudjuk elvégezni soron kívül
– mondja dr. Maurovich Horvat Pál, a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikájának igazgatója. A klinikaigazgató hangsúlyozta azt is, hogy ebben a programban nem az egészséges, esetleg kockázati csoportba tartozó emberek szűréséről van szó, hanem kimondottan olyan vizsgálatokról, amikor már felmerült a daganatgyanú vagy ismert daganatos betegség hatékonyságát kell nyomon követni CT-vel, éppen ezért csak szakorvosi beutalóval tudják ellátni a betegeket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A klinikán a legmodernebb, nagy felbontású CT-készülékek, köztük a fotonszámláló detektorral rendelkező csúcskategóriás CT is elérhető, ha pedig igazolódik a daganatos betegség, a betegek gyógyulását is segíteni tudja az intézmény. A Semmelweis Egyetemen szinte az összes daganatterápiás lehetőség elérhető, folyamatos a konzultáció a sebészekkel, onkológusokkal és a további társszakmák képviselőivel.