Megszólalt Kunetz Zsombor: "egy büfét se lehet így vezetni, nemhogy az egészségügyet"

Pénzcentrum2023. december 1. 09:44

A NEAK vezetője nem árulta el, miért maradt el idén hatezer műtét. Kunetz Zsombor erre úgy reagált, hogy más dolgok vezetésére is alkalmatlanná teszi mindez a jelenlegi egészségügyi vezetést.

Meglehetősen éles szavakkal reagált Kunetz Zsombor Kiss Zsoltnak, a Nemzeti Egészségügyi Alapkezelő vezetőjének a napoban megjelent interjújára. A Szeretlek Magyarországnak adott interjújában Kunetz szerint a mentalitás, amivel Kiss Zsolt előállt, jól mutatja a vezetési képességeket.

Kiss Zsolt szavai szerint magának az ellátórendszernek is nagyon fáj, hogy csak ebben az évben elmaradt hatezer műtét, de egyik sem azért, mert ne lett volna rá forrás. Kunetz Zsombor szerint azonban a NEAK főigazgatójának azért nem ártana tudnia, miért maradnak el műtétek, különösen ekkora számban.

Ha maga a NEAK vezetője nem tudja ezeknek az elmaradó műtéteknek az okát, akkor azért felmerül az emberben néhány kérdés. Először is felmerül a kérdés, hogy valóban ő-e az az ember, akit ez a pozíció megkíván, ha a rendelkezésére álló adatokból nem tud következtetéseket levonni. Aztán felmerül az a kérdés is, hogy mennyire hitelesek ezek az adatok, vagy esetleg kozmetikázottak. Ha utóbbi, akkor vajon melyik részen tér el a valóságtól az adathalmaz?

- fogalmazott az egészségügyi szakértő. Azt is hozzátette: szerinte nemhogy az egészségügyet, de más sem lehet vezetni ilyen hozzáállással.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Takács Péter egészségügyi államtitkár egy interjúban elismerte, hogy vannak olyan beavatkozások és ellátások, melyeket jelentősen alulfinanszíroz a rendszer, miközben olyanok is, amiket túlfinanszíroznak, és ez végül is kiegyenlíti egymást. Ez a mentalitás jellemzi a mai egészségügyi vezetést, amivel szerintem egy büfét nem lehet vezetni, nemhogy egy egész szektort

- mondta még erről Kunetz Zsombor.

Címkék:
egészség, egészségügy, műtét, neak, egészségügyi dolgozók, egészségügyi ellátórendszer, egészségügyért felelős államtitkár,