Távozik a Magyar Orvosi Kamara éléről Kincses Gyula: ez áll a háttérben

Pénzcentrum2023. november 15. 07:42

Dr. Kincses Gyula 2019-től töltötte be a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöki tisztjét, friss posztja alapján azonban távozik az intézmény éléről. Négy évvel ezelőtt a nyugdíjból tért vissza, most azonban visszatérne a nyugdíjas évekbe a bejegyzés szerint. Összegezte az elmúlt időszak eredményeit, és köszönetet mondott mindazoknak, akik ehhez hozzájárultak.

A MOK közösségi média felületén megjelent posztot, melyből kiderül, hogy távozik a szervezet éléről, Kincses Gyula kollégáinak címezte. "Bő négy éve az Újratervezés csoport hívására hagytam fel a nyugdíjas élettel, hogy közösen kezdjük el a Kamara megújítását, újraélesztését" - kezdte, kitérve az alapvető célokra, melyek a hivatás presztízsének megfelelő bér elérése, a hálapénz betiltása, a Kamara társadalmi presztízsének, súlyának, ismertségének helyreállítása, és a Kamara belső működésének korszerűsítése, átalakítása voltak. Az elnök értékelése szerint a két legfontosabb célkitűzést teljesítették, illetve a MOK-ot kihozták az árnyékból, a közélet és az egészségpolitika ismert és elismert szereplőjévé tették. "A szervezeti átalakításban is értünk el eredményeket, de egyrészt ez a munka koránt sincs kész, másrészt a kötelező tagság eltörlése mélyrehatóbb és felgyorsított változásokat követel" - tette hozzá.

Mindenkinek köszönöm azt, hogy szakmai életemet ezzel a szép küldetéssel zárhatom, és bár az elnökség tagjai egységesen maradásra akartak bírni, nem indulok a november 25.-i választáson. Úgy gondolom, hogy a Kamara következő éveiben a folytonosságot biztosító, de új, dinamikus, a tagokhoz közebb élő elnökre van szükség

- fogalmazott a posztban Kincses Gyula, aki szerint olyan elnöknek kell folytatni az eddigi munkát, aki

  • megújítva, az új helyzethez adaptálva viszi tovább az elmúlt négy év munkáját,
  • akire az árnyéka sem vetül a politikai kötődésnek,
  • magas szintű orvos-szakmai ismeretekkel rendelkezik,
  • a kollégák között él, személyes tapasztalásokból ismeri a tagok gondjait, problémáit.

"Köszönöm mindenkinek, aki az elmúlt négy évben akár támogatóan, akár kritikájával hozzájárult ennek a ciklusnak az eredményeihez. Én visszatérek a nyugdíjas életbe, de ha az új elnökség igényli szakmai segítségemet, akkor örömmel teszem azt. Vigyázzatok a Kamarára!" - zárta a posztot a MOK elnöke.

Loading...
Címkék:
eredmény, nyugdij, kamara, hálapénz, orvosi kamara, intézmény, mok, magyar orvosi kamara, orvosbér, szervezet,