Súlyos szívbetegségéről vallott a magyar színészlegenda: már a kórházból sem engedték haza

Pénzcentrum2023. október 30. 08:31

Lukács Sándor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész fáradékonyságra panaszkodva ment be egy fővárosi kórházba, ahonnan már ki sem engedték. Kiderült, szívritmuszavarral küzd, így műtét várhat rá, ha szervezete nem reagál jól a jelenlegi kezelésre.

Nem kockáztattam, hiszen éreztem, hogy valami nem stimmel. Napok óta fáradékony voltam, teniszezés közben pedig egyszer csak azt vettem észre, hogy nem mozdulok a labdáért. Nem is halogattam sokáig a dolgot, bementem a kórházba, ahonnan már nem is engedtek haza

– nyilatkozta a Blikknek a 76 éves Lukács Sándor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, akit jelenleg a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján kezel Merkely Béla klinikaigazgató. A lap cikke szerint a művészt egyelőre nem műtötték meg, és csak jó néhány nap múlva derül ki, hogy hogyan reagál a gyógyszerekre, amit jelenleg kap.

Vérhígító és értágító gyógyszereket kapok, de a professzor szerint még egy hét kell ahhoz, hogy kiderüljön, miként reagálok a kezelésre. Imádkozom, hogy elkerüljem a műtétet, mert a másik megoldás, amit Merkely doktor úr javasolt, mégiscsak kevésbé drasztikus beavatkozás. Ha jól reagál a szervezetem a gyógyszerekre, egy úgynevezett kiütéssel helyre lehet állítani a szívritmuszavaromat. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy defibrillátorral kiütik a szívem, ami szintén nem hangzik túl jól, de még mindig kevésbé félelmetes eljárás, mint a műtét

– tette hozzá Lukács Sándor, akinek eddig sosem volt gondja a szívével, de tisztában van vele, hogy a lehető legjobb kezekben van. Azt egyelőre nem etudta megmondani, hogy mikor térhet vissza a színpadra, ahol több szerep és egy Páger Antal-díj is várja.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Laikusként most azt mondanám, egy hónap legalább kell, mire visszatérhetek a színpadra, de nem akarok Merkely professzor úr nélkül találgatni. Rettentően sajnálom, hogy le kell mondanom néhány előadást, de az élet néha közbeszól, és most az a legfontosabb, hogy talpra álljak és egészségesen hagyhassam el a kórházat

– közölte a lábadozó színművész.

Címkék:
egészség, kórház, műtét, színész, szívbetegség, egészségmegőrzés, merkely béla,