Több százezer magyar életét keseríti meg ez a betegség: szinte ingyenes a kezelés, de kevesen tudnak erről

Pénzcentrum2023. október 27. 10:47

Minden pikkelysömörös betegnek jár a korszerű, hatásos, személyre szabott terápia, 11 közfinanszírozott hazai pszoriázis centrum várja a súlyos és középsúlyos betegséggel élőket - közölte a Magyar Dermatológiai Társulat. A pszoriázis világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón a szakemberek ismertették a legújabb kezeléseket és hogy milyen módon érhetik el ezt a betegek. Azt tanácsolják, különösen azoknak érdemes bőrgyógyászhoz fordulniuk, akik régóta nem kapnak kezelést, elégedetlenek korábbi vagy aktuális terápiájuk eredményével. Ismertették, hogy már van olyan terápiás lehetőség is, amellyel a pikkelysömör a várandósság és a szoptatás időszakában is kordában tartható.

Prof. Dr. Wikonkál Norbert a sajtótájékoztató keretében elmondta, hogy a mai modern kezelésekkel a tünetmentesség már elérhető, mely a betegek életminőségén rengeteget tud javítani. A kezelés támogatott, így nagyon olcsón, szinte ingyenesen elérhető a betegek számára.

Mintegy 200 ezer magyar él pikkelysömörrel, és ez – súlyosságától függően – jelentősen megnehezítheti a mindennapjaikat, ronthatja az életminőségüket, és hatással lehet a lelki egészségükre is. Az idei pszoriázis világnapon a magyar bőrgyógyászok nekik üzennek: az elmúlt 10 évben számos korszerű terápiás lehetőség vált elérhetővé Magyarországon, minden érintettnek jár a hatékony és személyre szabott kezelés. A Magyar Dermatológiai Társulat 2023 őszén azért indít tájékoztatási kampányt, hogy azok az érintettek is bizalommal forduljanak bőrgyógyászhoz, illetve a közfinanszírozott pszoriázis centrumokhoz, akik egyelőre orvosi ellátás nélkül élnek együtt a betegséggel, vagy csalódtak a korábban alkalmazott kezelésekben, illetve az aktuálisan alkalmazott terápiájuk nem hozza a várt eredményt.

A pikkelysömör komplex betegség, amelynek okait és végleges gyógymódját a mai napig kutatják. Tünetei, a fellángolási időszakokban egyénenként eltérő mértékben pikkelyesedő, kivörösödő, felrepedező, viszkető és fájdalmas bőrelváltozások – súlyos esetben – a hétköznapi feladatok elvégzését is ellehetetleníthetik. A betegség már enyhe formájában is olyan bőrtüneteket okozhat, amelyek miatt a pszoriázissal élők nem szeretnek közösségbe menni. A pikkelysömör erősen stigmatizáló betegség: sokan tévesen úgy gondolják, hogy az érintettek fertőznek, ami számos betegnek további lelki terheket és önértékelési problémákat is okozhat éppen az elszigetelődése miatt.

Ezért hozta létre a Magyar Dermatológiai Társulat a skindex.hu betegségedukációs weboldalán a pikkelysömör felismerését, a tünetek, a társbetegségek, a súlyosság mérlegelését segítő, a terápiás irányokat bemutató és a hazai pszoriázis centrumok elérhetőségét is tartalmazó pszoriázisról szóló ismeretterjesztő oldalát, amely kibővült tartalommal várja az érintetteket és családtagjaikat. Bár a pikkelysömör enyhe formája a testfelület legfeljebb 3 százalékát érinti, már ez az állapot is komoly terhekkel járhat, életminőség-romlást okozva. A betegség súlyosabb formái klinikai körülmények között adható  gyógyszeres kezeléseket tehetnek szükségessé.

Az elmúlt évtized rendkívüli fejlődést és számos áttörést hozott a pikkelysömör kezelésében, így ma már a legsúlyosabb esetekben is reális cél a szinte tünetmentes állapot elérése. Fontos megjegyezni azonban, hogy minden érintett számára a saját betegsége a legsúlyosabb. A tünetek kiterjedtsége és a velük járó terhek is nagyon eltérhetnek, ezért a pikkelysömör kezelésének is személyre szabottnak kell lennie. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ma Magyarországon minden beteg számára elérhetők az állapotának megfelelő, korszerűbb terápiás megoldások. Az a dolgunk, hogy ez az információ minden érintetthez eljusson

– emelte ki az idei pikkelysömör világnap kapcsán Prof. Dr. Holló Péter egyetemi tanár, a Magyar Dermatológiai Társulat alelnöke. A hazai bőrgyógyászokat tömörítő Magyar Dermatológiai Társulat azért tartja fontosnak, hogy 2023-ban a hatékony terápiák elérhetőségét emelje ki üzenetében, mert a betegség sajátos, a nemzetközi kutatásokban is kimutatott jellemzője, hogy a pikkelysömörrel élők sok esetben orvostól orvosig járva is nehezen jutnak el a diagnózisig, és gyakran úgy érzik, hogy rajtuk nem lehet segíteni. Ezt a problémát mélyíti, hogy még két évtizeddel ezelőtt sem álltak rendelkezésre a mai, egyénre szabható és finomhangolható terápiás lehetőségek.

Emiatt a korábbi terápiás próbálkozásokat a betegséggel évtizedek óta küzdő emberek egy része rossz emlékként őrizte meg, és a kezelések sikertelensége miatt „feladták” a tünetmentesség elérésének a lehetőségét. Mostanra a pszoriázis centrumok és a felkészült klinikai bőrgyógyászati szakrendelések már lehetővé teszik, hogy mindenki megkapja a betegségének megfelelő, személyre szabott terápiás segítséget. Ehhez csak arra van szükség, hogy a pikkelysömörrel élők elmenjenek a bőrgyógyászati szakrendelésekre, illetve súlyosabb esetekben a pszoriázis centrumokba.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Magyar Dermatológiai Társulat idei kampányának kiemelt célja a gyermeket tervező, akár a kamaszkoruk óta pszoriázissal élő fiatal nők tájékoztatása.

Betegségük számos félelmet alakít ki és aggályt vet fel azzal kapcsolatban, hogy biztonságosan vállalhatnak-e gyermeket, milyen hatással lesz a pikkelysömör a magzatra, magára a terhesség folyamatára, illetve örökölheti-e a gyermek a betegséget. Számukra fontos információ, hogy korszerű terápiás palettából választható olyan megoldás, amellyel a pikkelysömör tüneteit úgy lehet kordában tartani, hogy az nem jelent kockázatot a gyermekre sem a várandósság, sem a szoptatás időszakában.

A pikkelysömör önmagában nem jelent kiemelt kockázatot a magzatra, a terhesség pedig a speciális, az anyai immunrendszer változásai következtében sokszor még segítheti is a tünetek enyhülését. Ha pikkelysömörrel élve tervez valaki gyermeket, a legfontosabb tanács: konzultáljon erről kezelőorvosával, és kérje a biztonságos gyermekvállalást lehetővé tévő terápiás megoldások alkalmazását.

Ez még inkább fontos, ha a bőrtünetekhez ízületi gyulladás is társul, vagy esetleg csak ezzel jelentkezik a betegség. A modern, személyre szabott terápiákkal ugyanis nemcsak a pszoriázis tünetei enyhíthetők hatékonyan, de a betegség fellángolásainak visszaszorításával, gyakoriságuk és intenzitásuk csökkentésével a pikkelysömörrel társítható ízületi, sőt az idő előrehaladtával gyakran megjelenő szív- és érrendszeri, valamint egyéb társbetegségek kockázatai is jelentősen csökkenthetők.

Címkék:
egészség, orvos, magyarország, betegség, bőrgyógyász, kezelés, gyógyítás, gyógymód, terápia, gyógykezelés, betegségek, tünetek, bőr,