Magyar betegek ezrei tűntek el nyomtalanul: mi folyik a kórházakban, rendelőkben?

G72023. október 12. 08:49

Csökken a betegszám az állami kórházakban, rendelőkben és a magánegészségügyben is, 10-15 százalékkal esett vissza a betegforgalom - írja a G7. Leginkább a zsebből fizető betegek tűntek el a várótermekből. Az egyik magyarázat az lenne, hogy jelentősen drágult a magánegészségügy, illetve a lakosságnál erre már végképp nincs keret, viszont az onnan kieső betegek nem bukkantak fel újra az állami részen. Az állami ellátásból hiányzók pedig nem jelentkeztek a magánegészségügyben. Hová tűnhettek?

Az állami egészségügyben látott betegszámcsökkenés elvileg együtt járna a magánegészségügyi ellátás megugrásával: aki nem akarja kivárni a sorát az óriásira duzzadt várólistán, inkább fizetne a gyógyulásért.  Ennek ellenére az a furcsa jelenség állt elő, hogy párhuzamosan mindkét szektorból látványos mennyiségű beteg tűnik el. Már a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) is vizsgálja, hová lett ennyi beteg. Az állami ellátásból nem most, hanem a pandémia alatt kezdtek elszivárogni a betegek, melynek egy része indokolható a járványveszély miatt meghozott intézkedésekkel. Azóta viszont vissza kellett volna térnie a betegeknek, de számuk továbbra is apad.

A KSH adatai szerint a járvány előtti évben 2,2 millió beteget bocsátottak el a kórházakból, ez 2020-ban 1,7 millióra, 2021-ben 1,6 millióra csökkent, tehát több mint félmillió beteg tűnt el a rendszerből. Azonban 2022-ben a járvány hivatalosan is véget ért, az elbocsátások száma viszont ennek ellenére nem ugrott vissza a járvány előtti szintnek még a közelébe sem, és idén sem rendeződött vissza - írja a lap. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy kevesebb a beteg fekszik a kórházakban, de az ő kezelésük átlagosan több időt vesz igénybe. Ebből arra lehet következtetni, hogy az állapotuk feltételezhetően rosszabb, mint a korábbi években. Kérdés, hogy az a több százezer ember, aki most kimarad az ellátásból, hogyan és milyen állapotban fog visszajutni oda. 

A halálozási adatokat vizsgálva is az tűnik ki, hogy az utóbbi 3 év az elmúlt 20 évhez viszonyítva megugrott a halálozások aránya. Az átlagosan 2,2 százalékról 2020-ban 4,9-re, 2021-ben 6,1-re, és még 2022-ben is csak 4,7 százalékra csökkent vissza.

Rékassy Balázs, orvos, egészségügyi szakmenedzser szerint a betegszám csökkenéséhez hozzájárul az orvostársadalom motiválatlansága is. Azt is elmonta a lapnak, hogy a betegek egyre rosszabb állapotban kerülnek orvoshoz, ezért nagyon fontos lenne a prevenció, a lakosság egészségtudatosságának növelése.

Címkék:
egészség, járvány, egészségügy, betegség, beteg, betegek, neak, betegellátás, betegségek, járványhelyzet,