Súlyos helyzetükről vallottak a magyar kórházak: ezzel már nagyon nehéz mit kezdeni

24.hu2023. október 11. 17:32

Súlyosnak nevezte az országos kórházi főigazgató az intézmények adósságállományának helyzetét.

Október elején a felhalmozódott kintlévőségek rendezésének lehetőségeiről tárgyalt az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) és az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ) – írja a 24.hu.

A portál idézi a kórházi főigazgatóság közleményét, mely szerint „az egészségügyi ellátórendszer eszközigényét biztosító beszállítópartnerek lejárt kintlévőségeinek mértéke szükségessé teszi a felek korábbiaknál is szorosabb együttműködését és a folyamatos egyeztetést”, hogy „enyhítsenek a kialakult helyzeten”.

A tárgyalás során Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató jelezte, hogy a kintlévőségek felhalmozódása nem kizárólag az OKFŐ fenntartása alá eső intézményeket érinti, ugyanakkor a kialakult helyzet súlyosságát ő sem vitatta. A főigazgató kiemelte, hogy a tárgyalófelek közös érdeke, hogy ne sérüljön az egészségügyi ellátási lánc, ezért szükséges az őszinte párbeszédre alapozott együttműködés az OKFŐ és az ETOSZ között.

Májusi értesülések szerint a négy egyetemi klinikával együtt már 75 milliárd forint is lehet az intézményekben felhalmozódott adósság. A Magyar Államkincstár (MÁK) szerint havonta átlagosan 10,2 milliárd forinttal növekszik a tartozás összege.

Címkék:
kórház, tartozás, egészségügy, magyar államkincstár,