Csak semmi pánik: ezért zárták ki a véradásból valójában fővárosi lakosokat

ATV2023. augusztus 29. 09:52

Önmagában a tigrisszúnyog jelenléte nem befolyásolja a véradást, nem zárnak ki területeket a véradásból - tájékoztatta Nagy Sándor az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató-helyettese az ATV-t. A sajtóban megjelent hírek szerint ugyanis két budapesti kerület és Szeged olyan érintett területek, ahol viszonylag sok invazív szűnyog található, amely a Nyugat-nílusi lázat terjesztheti. Most azonban erre rácáfolt a Vérellátó szakembere.

A műsorban elhangzott, hogy az Országos Vérellátó Szolgálat a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központtól kap tájékoztatást a nyugat nílusi lázat elkapó, és súlyos állapotba kerülő személyekről. Ennek alapján azonosítják a területet, és ha olyan helyről érkezik valaki, ahol a betegség előfordul, azt megkérdezik arról, hogy emlékszik-e arra, hogy az átlagostól eltérő méretű nagy csíkos szúnyog esetleg megcsípte az elmúlt 30 napban. A válasz alapján döntenek az egyén alkalmasságáról, tehát nem területet zárnak ki a véradásból, nyomatékosította a főigazgató-helyettes.

Kurucz Kornélia, a Virológiai Nemzeti Laboratórium egyetemi adjunktusa szerint lehetséges, hogy mindegy, hol vannak jelen a szúnyogok. Az Ökológiai Kutatóközponttal, illetve az Állatorvostudományi Egyetemmel közösen monitorozzák a szúnyogok a fertőzöttségét, és ez idáig az ázsiai tigrisszúnyogban itthon nem mutatták ki nyugat nílusi láz vírusát, kizárólag a dalos szúnyog, vagyis más néven közönséges szúnyog egyedeiben. A szakember szerint nincs ok a pánikra, a nyugat nílusi láz 2004 óta jelen van az országban, és évről évre vannak megbetegedések is.

Címkék:
egészség, járvány, szúnyog, egészségügy, véradás, betegség, vér, nyugat, szúnyogirtás, vérellátó, szúnyogok, láz,