Megszólalt a NAK az aszpartámról: ez lehet a rákkeltőnek nyilvánított édesítő sorsa Magyarországon

MTI2023. augusztus 2. 13:35

Egészséges, kiegyensúlyozott étrend mellett nem okozhat problémát az aszpartám nevű édesítőszer jelenléte az élelmiszerekben, üdítőitalokban - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az édesítőszer kockázati besorolásának módosítása ugyan "nagy viharokat" kavart a médiában, ám a tudomány jelen állása szerint nincs ok a pánikra.

A NAK tájékoztatása szerint mivel a szakértői bizottság az elfogadható napi beviteli értékét a korábbi 40 milligramm per testtömegkilogramm szinten tartotta, ezért az élelmiszeripar szereplőinek sem kell változtatniuk a receptúrán. Ha mégis az aszpartám kiváltása mellett döntenek, azt csak a fogyasztói hangulat indokolja - tették hozzá.

Az emberi karcinogenitás "korlátozott bizonyítékára" hivatkozva az IARC az aszpartámot a "lehetséges, hogy rákkeltő az ember számára" csoportba sorolta. "Ez azt jelenti, hogy közvetlen bizonyítékok nem állnak rendelkezésre, hogy az emberben a rákos megbetegedés kialakulását elősegíti az aszpartám, viszont állatkísérletekben már mutatkoztak olyan eredmények, amik bizonyos dózis feletti bevitel esetén rákos sejtek kialakulását elősegíthetik" - olvasható a közleményben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Úgy folytatták, hogy egy liter diétás üdítő a Magyar Élelmiszerkönyv szerint legfeljebb 600 milligramm aszpartámot tartalmazhat. Ez azt jelenti, hogy egy 60 kilogrammos embernek 4 litert kellene elfogyasztania minden nap, hogy valóban kockázatot jelentsen számára.

A tejalapú desszertek esetében 1000 milligramm per kilogramm a maximálisan felhasználható mennyiség. Ez egy 15 kilogrammos gyermek esetében azt jelenti, hogy több mint fél kilogramm terméket kéne minden nap elfogyasztania, hogy valóban kockázatot jelentsen számára az aszpartám - írták a közleményben.

Címkék:
egészség, per, nap, szakértő, édesítőszer, világszervezet,