Kiderült az igazság: eddig tudja elviselni a hőséget az emberi szervezet

Pénzcentrum2023. július 12. 09:49

A kutatók megállapították, hogy van egy határ, aminél melegebbet mér nem tud hosszútávon tolerálni az emberi szervezet.

2021-ben készült el egy kísérlet a Roehampton Egyetemen, amin 4 férfi és 3 nő vett részt. A kísérlet során a résztvevők légzésszámát és pulzusszámát figyelték meg a kutatók egy 40 fokos hőségben. Ez alapján pedig 40 fok körül már nő a nyugalmi állapotban zajló anyagcseréhez szükséges energia mennyisége – írta meg az InfoStart, a SkyNews-ra hivatkozva.

A kutatásból pedig kiderült, hogy valahol 40 és 50 fok között lehet a legmagasabb hőmérséklet, amelyet még el lehet viselni. A szakértők szerint pedig, ha ilyen hőmérsékletnek vagyunk kitéve, akkor légzésünk nehezebbé válik és a szívritmusunk is megemelkedhet.

Ráadásul ilyen hőségben a testünk már nem tud megszabadulni a felesleges hőtől. Ezzel a szervezetünk maghőmérséklete megemelkedik, ami zavartsághoz, hányingerhez, szédüléshez és fejfájáshoz, illetve ájuláshoz vezethet.

Címkék:
egészség, határ, hőség, kutatás, kísérlet, kutatók, emberiség, szervezet,