Megszólalt Kunetz Zsombor: országos szinten korlátozzák a betegek laborvizsgálatait

Pénzcentrum • 2023. július 10. 20:16

 Dr. Kunetz Zsombor a napokban több helyen is kifejtette, hogy a laborok véleménye szerint azért túlterheltek, mert tavasz óta a háziorvosok finanszírozása részben attól is függ, hogy hány vizsgálatra küldik el a pácienseket.

Pest megyei, azon belül is pilisvörösvári, illetve solymári háziorvosok az RTL Híradó információi szerint levelet kaptak a laborszolgáltatótól, amelyben egyebek mellett arra is felhívták a figyelmet, hogy egy vizsgálat során maximum 15 elemet vizsgálhatnak meg. Ezen felül pedig a soron kívüli vizsgálatokat mindenképpen indokolni fel.

Azonban a levél alapján országos problémáról lehet szó, aminek az oka Kunetz Zsombor szerint, hogy jelenleg jóval több laborvizsgálatot kérnek a háziorvosok, mint amennyit az állam kifizet a laboroknak.

El kell küldeniük olyanra is, amire eddig nem küldték vagy nem ilyen gyakorisággal. Ha ezt megteszik, akkor ugye a másik oldalon a labor, a laborszolgáltatás oldalán ott lesz egy plusz beérkező igény, amivel nem tudtak mit kezdeni

– mondta Kunetz.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Azonban az RTL által megkérdezett háziorvosok nem kaptak ilyen leveket. Fodor Ferenc, aki Budapesten praktizál elmondta, hogy ez azért nem lehetséges, mert a több beutaló sem garancia arra, hogy ugyanannyi pénzt kapjon egy rendelő, mint korábban.

Címkék:
egészség, háziorvos, tavasz, betegek, labor, rtl, laborvizsgálat,