Itt az új törvény: megszűnik a kötelező kamarai tagság, ez lesz az orvosokkal

Pénzcentrum2023. február 28. 18:05

Megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát az a törvény, amelyet kedden, a kormány kezdeményezésére 122 igen szavazattal 31 ellenvoks mellett, tartózkodás nélkül fogadott el a Ház.

A hétfőn beterjesztett, és kivételes eljárásban kedden elfogadott jogszabály kimondja, hogy a Magyar Orvosi Kamarában (MOK) meglévő tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység. A kamarai tagságot önkéntesen és bármikor meg lehet szüntetni.

A jogszabály értelmében a folyamatban lévő és a jövőbeli etikai eljárásokat az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz helyezik át, ahogy az új etikai kódexet is ez a szervezet alkotja meg, és az egészségügyért felelős miniszter hagyja jóvá. A kamarának a jövőben csak véleményezési joga lesz az etikai kódex felett. A változtatás értelmében az orvosok a hatályba lépést követő harmincadik napig nyilatkozhatnak, megtartják-e kamarai tagságukat. Aki nem tesz nyilatkozatot, annak tagsága a törvény erejénél fogva szűnik meg.

A továbbképzések minősítésében és véleményezésében az egészségügyért és a felsőoktatásért felelős miniszter által kijelölt szerv jár el. A MOK csak a tagjai felett formál véleményt a vezetői kinevezésekről. A jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Címkék:
egészségügy, parlament, törvény, jogszabály, egészségügyi dolgozók, miniszter, mok, magyar orvosi kamara, egészségügyi ellátórendszer,