Elismerték: pontatlan volt az adatközlés a koronavírusban elhunytakkal kapcsolatban

Pénzcentrum2023. február 2. 21:08

Az Adatvédelmi Hatóság megállapította, hogy pontatlan volt az adatkezelés a koronavírus-járvány alatt Magyarországon. A halálozási okra vonatkozó adatoknak például több mint a harminc százaléka is hibás lehetett - hangzott el az RTL Híradóban.

Az adatkezelés kapcsán számtalan nehézség és probléma merült fel – állapította meg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. "Megállapítható, hogy a Covid-járványra nem volt felkészülve az az informatikai rendszer, ami a fertőző betegekre vonatkozó adatok kezelésére vonatkozik. 2019-ben 55 ezer körüli bejelentés érkezett ebbe a rendszerbe, 2021-ben pedig már több mint kétmillió. Nyilván ezt a fertőzőbeteg-regisztrációt nem úgy találták ki, hogy egy világjárvány be fog ütni" – magyarázta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.

Az NNK azt is elismerte az Adatvédelmi Hatóság vizsgálata során, hogy magas hibaszázalékkal került a rendszerbe a Covid-fertőzöttség, mint halálozási ok. A hibás adatok száma a harminc százalékot is meghaladta. Például olyat is koronavírusban elhunyt személyként rögzítettek, aki fertőzött volt ugyan, de egyébként bizonyíthatóan öngyilkos lett – mondta a műsorban Ujhelyi István európai parlamenti képviselő.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ 2023-tól egy új, megbízhatóbb rendszert vezetett be a Covid-fertőzöttségi adatok nyilvántartására.

Címkék:
egészség, járvány, egészségügy, hatóság, koronavírus, adatok, nnk, covid-19, pandémia, koronavírus járvány, covid,