Itt a lista: ezeken a településeken teljesen megszűnhet az orvosi ügyelet

Pénzcentrum2022. november 9. 08:25

Az orvosi ügyeleti rendszert is átalakítaná a kormány: a tervek szerint országosan 81 járásnak lenne 102 ügyeleti központja, a mostani majdnem 300 helyett. A Népszava közölte azt is, hogy mely településeken tervezik teljesen megszüntetni az ügyeleti ellátást.

Az egészségügy átalakítására készülő kormányzat a háziorvosi ügyeleti rendszertbe is belenyúlna: a Népszava információi szerint a jövőben országosan 81 járásnak lenne 102 ügyeleti központja, a mostani majdnem 300 helyett. Ebből 21 csak gyermek, 21 csak felnőtt ellátóhely, 60 pedig felnőtteket és gyermeket is fogadó ügyelet lenne.

Megyénként 3-4 úgynevezett Járási Sürgősségi Alapellátási Központ működne, így pedig több megyében a mostani csaknem tucatnyi orvosi ügyeleti pontból néhány maradna. Az új rendszerben a háziorvos reggel nyolctól délután négyig a rendelőjében dolgozna, négytől este tízig, illetve hétvégén és ünnepnapokon beosztható lenne a járási egészségközpontba ügyelni.

A lap birtokába került koncepció nem tartja szükségesnek, hogy az ország valamennyi járásában működjön az alapellátási ügyelet. Eddig 40 ezer lakosra jutott egy orvos, ha azonban a terv megvalósul, akkor hétköznaponként 90 ezernek, hétvégén 60 ezernek lenne egy felsőfokú végzettségű ellátója az ügyeletben. A lap közölte azt is, melyek azok a települések, ahol a tervek szerint megszűnne helyben az alapellátási ügyelet. Ezek az alábbiak:

  • Abádszalók, Abaújszántó, Abony, Adony, Albertirsa, Andocs
  • Balatonboglár, Balatonföldvár, Balkány, Bátaszék, Biatorbágy, Biharkeresztes, Borsodnádasd, Budaörs, Bugyi, Bük
  • Csokvaomány
  • Demecser, Dorog, Dunaharaszti, Dunavarsány, Dunavecse
  • Elek, Emőd, Ercsi
  • Fegyvernek, Felsőzsolca, Fót
  • Gesztely, Gyömrő
  • Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúsámson, Halásztelek, Harkány, Héhalom, Hévíz
  • Jánoshida, Jánossomorja
  • Kaba, Káloz, Kecel, Kelebia, Kisbárapáti, Kiskunlacháza, Kistarcsa, Komádi
  • Lajosmizse, Létavértes
  • Maglód, Mátraszentimre, Mélykút, Mindszent, Múcsony
  • Nádudvar, Nágocs, Nagymaros, Nagyvenyim, Nyékládháza, Nyírábrány
  • Ócsa, Őriszentpéter, Örkény
  • Pálháza, Pécel, Pilis, Pilisvörösvár, Polgár, Polgárdi, Pomáz
  • Rakamaz, Recsk, Rudabánya
  • Sajószentpéter, Simontornya, Solt, Sülysáp, Szabadszállás, Százhalombatta, Szendrő, Szigethalom
  • Szigetszentmiklós, Szirmabesenyő
  • Tahitótfalu, Tápiószele, Tarpa, Tiszacsege, Tiszaföldvár, Tiszalök, Tiszalúc, Tompa, Törökkoppány, Túrkeve
  • Újfehértó, Újhartyán, Üllő
  • Vajszló, Vámospércs, Veresegyház
  • Zalakaros, Zsámbék
Címkék:
egészség, kormány, orvos, orvosi ellátás, egészségügy, átalakítás, ügyelet, alapellátás, orvoshiány,