Nem menekülnek a vérszívók: itt lesz szúnyoggyérítés a héten, megszólalt a hatóság

Pénzcentrum2022. augusztus 22. 13:32

Kémiai és biológiai szúnyoggyérítés lesz több megyében is a héten - jelezte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Közleményében az OKF azt írta, hogy egyelőre az ország nagy részén alacsony a kifejlett szúnyogok száma, ezért szervezett kémiai védekezésre mindössze Pest és Nógrád megye azon településein van szükség, ahol a korábbi esők nyomán lokálisan megjelentek a vérszívók.  

Az ország több más pontján biológiai módszerrel gyérítik a szúnyoglárvákat a héten: repülőről végzett biológiai kezelések a következő napokban Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Körösök és a Tisza mentén várhatóak, míg földi biológiai védekezést főként a Duna vonalán, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Baranya és Bács-Kiskun megyében végeznek - sorolták fel.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az esőzéseket követően nagy jelentősége van a szúnyogok szaporodásában a ház körüli vizeknek: az udvari edények, kaspók, vödrök, hordók kiváló tenyészőhelyet biztosítanak a lárváknak. Mivel ezek esetében nem lehet szervezett védekezést folytatni, kiemelten fontos, hogy a háztulajdonosok felszámolják ezeket - írták a közleményben.

Címkék:
egészség, szúnyog, okf, szúnyogirtás, szúnyoginvázió, szúnyoggyérítés, szúnyogok, egészség megőrzése,