Rémesen aggasztó globális veszélyhelyzetet hirdetett a WHO: a Covid-19 óta nem történt ilyen

Pénzcentrum2022. július 23. 17:20

Globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a WHO a majomhimlő terjedése miatt.

2009 óta a hetedik globális vészhelyzetet hirdette meg a WHO, a mostanit a majomhimlő terjedésével indokolták – adta hírül a Guardian. A lap megjegyezte, az utolsó ilyen vészhelyzetet a Covid-19 járvány kitörése indokolta 2020 elején. A WHO főigazgatója, Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus szerint 75 országból már több mint 16 ezer esetet jelentettek.

A főigazgató elmondta azt is, eddig öt haláleset történt a járvány következtében. Érdemes azt is tudni, hogy jelenleg a WHO nyilvántartásában két hasonló egészségügyi vészhelyzet van érvényben, az egyik a már fentebb említett koronavírus, a másik pedig gyermekbénulás okán. Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus hozzátette azt is, a sürgősségi bizottság nem teljes konszenzus alapján hozott döntést, de az bizonyos, hogy a

járvány gyorsan terjed, ezért nemzetközi aggodalomra ad okot.

Az európaiaknak külön rossz hírt, hogy a WHO szerint a majomhimlő kockázata globálisan, sok régiót érintve mérsékelt, az öreg kontinensen viszont magasnak értékelik a betegség terjedésének kockázatát.

Címkék:
járvány, egészségügy, who, vészhelyzet, covid, járványadatok, majomhimlő,