Óriási bajban 700 magyar település: nincs háziorvos, mi lesz velük?

HelloVidék2022. május 26. 08:15

Magyarországon összesen háziorvosi 6464 praxis van, a betöltetlen körzetek száma a NEAK legfrissebb adatai alapján (2022. május) 669-re tehető. Persze a tartósan betöltetlen körzetek esetében is folyamatos az ellátás, az más kérdés, hogy hetente milyen óraszámban. 

Ma Magyarországon közel 699 háziorvosi körzetnek nincs állandó "gazdája”. Aki praktizál, annak hihetetlen mértékű a leterheltsége, csak az elmúlt két évben majdnem az ország teljes lakosságának megfelelő számú beteg fordult meg a rendelőkben - mondta el a HelloVidéknek adott interjúban Dr. Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója, aki 2008 óta praktizál, és jelenleg a Kis-Duna Menti Praxisközösség szakmai vezetője. Hozzátette:

a betöltetlen körzetekben is folyamatos az az ellátás biztosítása. Korábban az volt jellemző, hogy aprófalvas települések esetében volt sok, tartósan betöltetlen körzet. Ez a trend azonban kicsit megváltozott, és már a fővárosban, illetve Pest megyében is találunk ilyen körzeteket.

De ma is igaz, hogy a legtöbb BAZ megyében van, jellemzően alacsony lélekszámú települések körzeteiben. Dr. Békássy szerint egy-egy betöltetlen körzet esetében sokszor nem is a háziorvoshiány a meghatározó, hanem az, hogy az elköltözési hullám miatt ezek a körzetek elnéptelenedtek, így már nem is gazdaságos fenntartani őket. Ezeknek betöltésére hosszú távon valamilyen racionális átszervezésre lenne szükség. Meg kéne vizsgálni őket, fel kéne mérni egyesével, hogy optimális üzemméret mentén szerveződnek-e, és ha nem, akkor valamilyen más módon lehetne biztosítani a folyamatos háziorvosi ellátást.

Ha tovább olvasnád az interjút, kattints a HelloVidék oldalára. KATT!

Címkék:
háziorvos, beteg, település, praxis, körzet, ellátás, hellovidék,