Kiszivárgott: ő irányíthatja a magyar egészségügyet a Belügyminisztériumban

Pénzcentrum2022. május 21. 10:29

Az Országos Kórházi Főigazgatóság Alap- és szakellátásért felelős főigazgató-helyettese lehet az új egészségügyi államtitkár. Állítólag Pintér Sándor hosszas meghallgatások után választotta Takács Pétert.

Takács Péter lesz az egészségügyért felelős államtitkár a területet felügyelő Belügyminisztériumban – tudta meg a Medicalonline. A 43 éves orvos eddig az Országos Kórházi Főigazgatóság Alap- és szakellátásért felelős főigazgató-helyetteseként dolgozott.

Ezt megelőzően egy évig vezette az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelőt megbízott főigazgatóként. Az intézménynek 2015-2017 között finanszírozási osztályvezetője és  járóbeteg-ellátási igazgatója is volt.

A portál úgy tudja, hogy Pintér Sándor, mint egészségügyért is felelős miniszter számos más jelölt közül választotta a Belügyminisztérium irányítása alatt álló OKFŐ helyettes vezetőjét az államtitkári pozícióra, amelyre múlt hét óta folyt a meghallgatás.

Címlapkép: Pintér Sándor belügyminiszter-jelölt (középen) beszél meghallgatásán az Országgyûlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén az Országházban 2022. május 18-án. Mellette balról Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, jobbról Tóth Tamás, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka. MTI/Kovács Attila

Címkék:
kórház, egészségügy, belügyminisztérium, minisztérium, államtitkár, egészségügyért felelős államtitkár,