Durván fertőz az influenza Magyarországon: ez már nem olyan, mint régen volt

Pénzcentrum/InfoRádió2022. április 8. 14:15

Az utóbbi két évben a koronavírus volt a legfertőzőbb betegség itthon – a Covid-járvány mellett influenzás esetekről alig hallhattunk a hírekben. Ahogy a koronavírusos fertőzöttek száma csökken, úgy fordulnak mostanában egyre többen influenzás tünetekkel a háziorvosukhoz – mondta Békássy Szabolcs háziorvos az Infostartnak.

Békássy Szabolcs az országos kollegiális vezető háziorvos elmondása szerint egyre többen jelentkeznek a háziorvosuknál influenzaszerű megbetegedéssel, az influenza-figyelőszolgálat adatai szerint pedig itthon továbbra is a járványküszöb felett van ezeknek a megbetegedéseknek a száma. A legtöbb ilyen eset Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, valamint jellemzően több a fertőzöttek aránya a gyerekek körében. A betegeknél jóval erősebb tünetek jelentkeztek a korábbi évekhez képest: jellemző az erős fejfájás és az elhúzódó láz. Ennek az lehet az oka, hogy tavaly nem volt influenzajárvány, ezért nem rendelkezünk  védettséggel.

Békássy ezen kívül arról számolt be, hogy a háziorvosok szintén enyhe növekedést tapasztaltak a Covid-fertőzöttek számában, bár ez most jóval alacsonyabb az influenzásokénál. Felhívta rá a figyelmet, hogy pozitív teszt esetén kötelező 7 nap karantén és 3 nap tünetmentesség. Szintén ez vonatkozik az oltatlan családtagokra, míg az oltottaknak nem kell karanténban lenniük, ha valaki megfertőzödik a velük együtt élők közül. Hozzátette, hogy az omikron tünetei enyhébbek a korábbi variánsokénál. Az országos kollegiális vezető háziorvos abban bízik, hogy a jó idővel enyhülni fog a légúti fertőzések száma, és ezzel a háziorvosok terhe is.

Címkék:
influenza, háziorvos, koronavírus, fertőzöttek, koronavírus járvány, covid,