Koronavírus-járvány: emiatt az omikron-variáns miatt borulhat megint minden, jöhet egy új hullám

Pénzcentrum/InfoRádió2022. március 28. 10:10

Itthon és Európaszerte feloldották a koronavírus miatt hozott korlátozások nagy részét az utóbbi pár hétben, azonban lehet, hogy az omikron lopakodó variánsa miatt hamarosan új fertőzéshullámmal kell számolnunk – írja az Infostart.

Magyarországon a hónap elején megszűnt a maszkviselési kötelezettség, ezzel egyidőben pedig Európa nagy részében is feloldották a járvány miatti óvintézkedéseket. Most azonban úgy tűnik, hogy a lazítás egy újabb, még fertőzőbb variásnak adhat teret. Emaitt akár már most elkezdődhet a járvány 6. hulláma, ugyanis több helyen, például a szomszédos Ausztriában is elkezdett emelkedni a napi új fertőzöttek száma. E mögött az omikron lopakodó, BA.2 nevű variánsa állhat, ami 30%-kal fertőzőbb a sima omikron (BA.1) változatnál.

Az új változat gyors terjedését segíti, hogy mindenki úgy érzi, vége a járványnak, másrészt pedig a korlátozások feloldása lehetőséget biztosít a vírus kontrollálatlan terjedésére – mondta Ralf Reintjes, a Hamburgi Egyetem járványtani professzora. Reintjes szerint a vírus terjedését segíti, hogy a BA.2 alvariáns képes a BA.1 után akár pár héttel is újrafertőzni valakit– tehát a korábbi omikronos fertőzés nem feltétlenül biztosít védettséget. A lopakodó nevet egyébként azért kapta az omikron BA.2 variánsa, mert nehezebb a deltától megkülönböztetni, mint a BA.1-et.

A WHO szerint már ez a variáns domináns a világban.

Címkék:
járvány, vírus, koronavírus, pandémia, Omikron,