Itt van Kásler rendelete: ilyen feltételekkel kapnak ingyenes orvosi ellátást a menekültek

Népszava2022. március 16. 10:30

Az Ukrajnából menekülők közül sokan szorulnak orvosi segítségre, ezért Magyarország ingyen nyújt egészségügyi ellátást a menekülteknek, azonban az EMMI-nek már két nap után váloztatnia kellett az ezzel kapcsolatos szabályozáson – írja a Népszava.

Kásler Miklós március 9-én hozott első rendelete azt szabályozta, milyen feltételek mellett részesülhetnek egészségügyi ellátásban az Ukrajnából Magyarországra érkezők, azonban ezen máris változtatni kellett. Az eredeti rendelet szerint minden Ukrajna felől érkezőnek ingyen járt ellátást itthon, azonban két nappal az eredeti rendelet megjelenése után már változtatni kellett a szabályon, mert gondok akadtak az értelmezésével és az alkalmazásával.

Az új rendelet szerint a határátlépők közül mindenkinek ingyenes az állami szolgáltatóknál az orvosi vizsgálat, a gyógykezelésre és kiválthatnak támogatott gyógyszereket, viszont azok, akik nem kérnek Magyarországon menedékes státuszt, azok csak 30 napig jogosultak. Aki ezután is Magyarországon szeretne maradni, az természetesen továbbra is ingyen kap egészségügyi ellátást.

Címkék:
orvosi ellátás, egészségügy, magyarország, ukrajna, ukrán, rendelet, kásler miklós, menekültek, egészségügyi ellátórendszer, orosz-ukrán háború, menekült,