Dagad a védettségi igazolvány-botrány Magyarországon: rendőrök is benne lehettek a mutyiban

Pénzcentrum2022. február 11. 19:29

Újabb rendőrt hallgatott ki az ügyészség, aki a gyanú szerint azért fizetett, hogy oltás nélkül jusson védettségi igazoláshoz - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel. 

Az eset előzménye, hogy a múlt héten őrizetbe vettek egy budapesti háziorvost és asszisztensét, a gyanú szerint valótlan tartalmú oltási igazolásokat állítottak ki. Rendelésükön két rendőr is megjelent, és úgy kapták meg pénzért az asszisztens által kiállított oltási igazolást, hogy a háziorvos az oltóanyagot felszívta egy fecskendőbe, majd annak tartalmát a mosdókagylóba ürítette.

A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint csütörtökön a nyomozó ügyészség újabb rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként, aki a megalapozott gyanú szerint szintén fizetett azért, hogy az oltás felvétele nélkül jusson védettségi igazoláshoz.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozásban már öt embert hallgatott ki gyanúsítottként, vallomást még egyikük sem tett, de a gyanúsítottak közül többen panaszt jelentettek be a közölt gyanúsítással, a motozással és a kutatással szemben, valamint felülbírálati indítvánnyal éltek a vagyonelkobzás biztosítása érdekében lefoglalt euró és forint miatt - olvasható a közleményben.

Közölték azt is, hogy a közegészségügyi-járványügyi intézkedések megszegésével korrupciós bűncselekményeket - haszonszerzési céllal - rendszeresen elkövető budapesti háziorvos és szakasszisztense az ügyészség indítványának megfelelően letartóztatásban van, a rendőrök szabadlábon védekeznek.

Címkék:
csalás, Budapest, háziorvos, ügyészség, gyanú,