Népszava • 2022. január 4. 10:33
Még december 27-én megjelent Müller Cecília országos tisztifőorvos utasítása, mely szerint januárban legalább egy hétvégén kötelezően oltást kell vállalnia minden háziorvosnak, akiknek erről értesíteniük is kell pácienseiket. A tisztiorvosi ukáz szerint az előírás megszegői 30 ezertől 5 millió forintig terjedő egészségügyi bírságra számíthatnak.
A Magyar Orvosi Kamara ezt követően tiltakozását fejezte ki az utasítás ellen, egyúttal elküldte javaslatait az egészségügyi kormányzatnak, ám hiába érveltek, levelüket válaszra sem méltatták.
"Semmilyen reakció nem érkezett, noha éppen azért írtunk konkrét javaslatokat, hogy jelezzük a konstruktivitásunkat" – mondta el a Népszavának Soós Zoltán, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Háziorvosi Csoportjának vezetője, a testület Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke, majd így folytatta:
Az oltás fontos, s valóban fel kell gyorsítani, mert ez a járvány elleni védekezés leghatásosabb formája, ám sokkal észszerűbben kellene megszervezni, mint a mostani rendelkezés. A háziorvos kollégák komoly tapasztalattal rendelkeznek az oltásban, hiszen például a harmadik oltások több, mint felét is ők adták be. És éppen ezen tapasztalatok alapján mondjuk: sokkal több rugalmasságot kellett volna tanúsítani a döntéshozóknak, nem pedig fűnyíró-elv alapján mindenkire ráterhelni a feladatot.
Soós szerint biztosan lesznek, akik kihasználják majd a lehetőséget, de a vakcinagazdálkodás, illetve a munkaszervezés szempontjából is hatásosabb lenne, ha a javaslatuk szerint közös oltópontokat állítanának fel. Azok a doktorok, akik eddig is oltottak hetente legalább egy napot, az utasítás hatására csak annyit csináltak, hogy az oltási napot áttették hétvégére.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A lap szerint az utasítással komoly túlmunkára kötelezték a háziorvosokat pénteken vagy szombaton, s a két napból csak az utóbbit finanszírozzák, méghozzá teljesítményarányosan, amiből ki kell fizetni a munkatársakat is. Akkor is, ha csak egy vagy két ember jön el oltásért. Vagy ha egy sem. Az oltás ráadásul a háziorvosok számára nem csak a tűszúrásból áll, hiszen az – a vakcina beszerzése, tárolása, a páciensek értesítése, összeírása miatt – komoly adminisztrációs illetve logisztikai-szervezési kötelezettséggel párosul, ami a napi munka kárára megy.
A kistelepüléseken a hétvégi oltás sem megoldás, ugyanis rengetegen vannak, akik a másik faluban található háziorvosi rendelőbe sem tudnak elmenni. Őket csak helyben, oltóbuszokkal lehetne elérni.