Küszöbön az ötödik hullám Magyarországon? Ekkor robbanhat be az omikron

Pénzcentrum2021. december 28. 08:32

Több virológus, köztük Rusvai Miklós is egyetért abban, hogy az ötödik járványhullám úgy indul majd el Magyarországon, hogy a negyedik gyakorlatilag véget sem ér.  

A virulógus kifejtette, hogy szinte elkerülhetetlen egy újabb járványhullám, ennek elindulását ő január végére prognosztizálja az omikron változatt miatt. Az ATV Híradónak Rusvai Miklós azt is kifejtette, hogy szerinte az ötödik hullám kevésbé lesz súlyos.

A vírusmutáns gyengébb kórokozó képessége, az átoltottság szintje, valamint a körülbelül 1,5 millió immunis, vagy a fertőzésen átesett személyek miatt talán enyhébb lesz az új hullám.

A világban a negyedik hullám volt a legvégzetesebb, Magyarországon pedig a harmadik. A harmadik hullám idején volt a legtöbb halott, az idén tavasszal, és most a negyedik hullám idején már jóval kevesebb volt, és vélhetőleg az ötödik járványhullám idején pedig még kevesebb lesz

– nyilatkozta az ATV Híradójának Rusvai, aki hozzátette, hogy bár a negyedik hullám lassan leáldozóban van, majdnem biztos, hogy rá fog szuperponálódni ötödik.

Címkék:
fertőzés, koronavírus, pandémia, covid 19, negyedik hullám, Omikron,