Orbán Viktor: berendeltük a Pfizer omikron elleni vakcináját, ekkor érkezhet meg az első adag

Pénzcentrum2021. december 21. 10:36

Orbán Viktor miniszterelnök tartotta meg az év utolsó Kormányinfóját. A sajtótájékoztatót azzal kezdte, hogy 2021 nehéz év volt a magyarok számára, de már nem voltunk olyan eszköztelenek a koronavírus viágjárvánnyal szemben, mint 2020-ban, hiszen velünk volt az oltás. A miniszterelnök beszélt a gazdaság újraindításáról is.

Orbán Viktor a járvány kapcsán elmondta, hogy nem nagyon nő a legalább egyszer beoltottak száma 6,2 millió fölé nőni. Ezért most a megerősítő oltásokra és a gyermekek oltására koncentrálnak. A miniszterelnök beszélt a gazdaság újraindításáról is: ezt elmondása szerint nem segélyekre, hanem beruházások támogatására, munkahelyek védelmére alapozták. 

2022-ben három fontos dolog történik majd Magyarországon. Új gazdaságpolitikai intézkedéseket vezetnek be - mint pl. a 25 év alattiak jövedelemadó-mentessége. A védekezés folytatására is szükség lesz, melyet a kormány oltással kíván elérni. Már rendeltek is a Pfizer omikron elleni vakcinájából 9,5 millió adagot, ebből 1,5 milliót a gyermekek oltására szánnak. Az új oltóanyagok 2022 második és 2023 első felében érkeznek majd. A harmadik nagy ügynek 2022-ben a gyermekvédelmi népszavazást nevezte.

A sajtó kérdéseire válaszolva elmondta, hogy nem terveznek kötelező oltást bevezetni. A miniszterelnök szerint kényszerrel nem, hanem meggyőzéssel lehet hatni a magyarokra, hogy vegyék fel az oltást.

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Címkék:
járvány, vírus, kormányinfo, orbán viktor, 2021, 2022, Omikron,