Pénzcentrum • 2021. november 25. 14:46
Készen állunk az 5-11 évesek oltására, jelentette be az NNK Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának vezetője. Galgóczi Ágnes közölte, van elég Pfizer-vakcina, és a kormány lekötött további szállítmányokat is.
Magyarország készen áll az 5-11 évesek oltására is, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte a Pfizer oltását erre a korosztályra – közölték csütörtökön délután a kormányzati tájékoztató honlapon.
Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának vezetője bejelentette: az ország készen áll ennek a korosztálynak a beoltására is, van elég Pfizer-vakcina és a kormány lekötött további szállítmányokat is.
Az oltási akcióhét első három napján már 6 ezer 12-17 éves oltását is kérték a szülők, a legtöbb kamasz az első oltásra érkezett. Hozzátették: a 16-17 éves korosztály oltása május közepén kezdődött, átoltottságuk jelenleg 56 százalékos. A 12-15 éves korosztály átoltottsága egy hónappal később indult, átoltottságuk 36 százalékos.
A 18 éves korosztályban is lehetséges a megerősítő harmadik oltás felvétele, különösen indokolt lehet a krónikus betegséggel küzdő, kockázati csoportba tartozó fiataloknál A szülőknek ez esetben érdemes a gyermek kezelőorvosával, gyermekorvosával konzultálni. Eddig több mint hétszáz szülő kérte gyermeke megerősítő oltását.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Címlapkép: Komka Péter, MTI/MTVA