Na, itt már fizetnek is azért, hogy beoltassa magát az ember Covid-vakcinával

MTI2021. november 16. 13:02

Minden ukrán, aki felveszi a koronavírus elleni védőoltásból a teljes védettséghez szükséges mindkét adagot, ezer hrivnyát, azaz több mint 12 ezer forintot kap az államtól - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn egy videoüzenetben.

Az államfő hozzátette, hogy ebből vehetnek maguknak edzőtermi vagy fitneszklubba szóló bérletet, mozi-, színház-, koncertjegyet, múzeumi vagy kiállítási belépőt, illetve elkölthetik országon belüli utazásra, belföldi vasúti vagy akár légi közlekedésre.

A program december 19-től indul. Az év végéig mintegy 3 milliárd hrivnyát (csaknem 37 milliárd forint) fognak elkülöníteni erre az állami költségvetésben és ugyanennyit 2022 elején - mondta Zelenszkij. Viktor Ljasko egészségügyi miniszter hétfői tájékoztatóján közölte, hogy Ukrajnában eddig a lakosság 39,4 százaléka vett fel legalább egy dózis védőoltást, két adagot pedig 28 százalékuk.

Legalább egy adag oltást a legtöbben a fővárosban, Kijevben adattak be maguknak - a lakosok 61 százaléka -, továbbá Kijev megyében csaknem 50, a kelet-ukrajnai Poltava megyében pedig 46 százalékuk olttatta be magát legalább egy dózissal. Az oltakozásban a sereghajtó régiók: Kárpátalja, a romániai határnál lévő Csernyivci, továbbá a keleti országrészben Donyeck és Kirovohrad megyék.

A tárcavezető kiemelte, hogy az elmúlt hét alatt több mint 1,6 millió oltást adtak be az országban. A hivatalos adatok alapján az elmúlt napon csaknem 11 ezer új fertőzöttet azonosítottak Ukrajnában és 442-en haltak bele az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe.

Címkék:
oltás, ukrajna, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-világjárvány, covid, koronavírus-vakcina, covid-oltás, covid-vakcina, koronavírus-védőoltás,