Kiderült, mikor kezdődhet meg az 5–11 évesek oltása Magyarországon

Magyar Nemzet2021. november 11. 10:25

A járvány negyedik hullámában a legkisebbek sincsenek biztonságban, hiszen hétről hétre több gyermek kapja el a fertőzést, akiknél a betegség ezúttal már tünetekkel jelentkezik.

A gyerekek oltása kapcsán ugyanakkor mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) akár már az idén jóváhagyhatja az 5–11 éves korosztály beoltását a Pfizer/BioNTech vakcinákkal. Galgóczi Ágnes tájékoztatása szerint az oltás elfogadását már kérvényezték, a döntés pedig év végére várható - számol be a Magyar Nemzet.

Mindenképpen törekedni kell az átoltottság növelésére, mivel a nemzetközi példák is azt mutatják, akkor lehet vége a járványnak, ha minél többen védettséget szereznek - írja a lap. Az átoltottság növelését a napról napra romló járványügyi adatok is indokolttá teszik, hiszen a fertőzöttek, a kórházban lévő betegek, sőt az áldozatok száma is folyamatosan emelkedik. 

Címkék:
gyerek, járvány, oltás, koronavírus, járványhelyzet,