Csak védettségi igazolvánnyal mehetnek szalagavatóra a szülők: itt az Emmi döntése

Pénzcentrum2021. október 30. 12:31

A tanárok és a diákok korlátozás nélkül vehetnek részt a szalagavató bálokon, mivel az iskolában amúgy is minden nap találkoznak. Ugyanakkor az Emmi döntése szernit a meghívott vendégekre vonatkozik majd a kormányrendelet, ami előírja a védettségi igazolványt.

Mivel a szalagavató bál speciális iskolai rendezvénynek minősül, nem vonatkozik rá a veszélyhelyzetben előírt szabályozás. A diákok és tanárok korlátozás nélkül mehetnek az ünnepségre, azonban a szülők és családtagok csak védettségi igazolvánnyal - áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma levelében, amit az iskoláknak küldtek szét.

A dokumentum szerint a szalagavató bálokon jellemzően az iskola tanulói, pedagógusai, valamint a meghívott vendégek (szülők, rokonok) vesznek részt. A tanulók amúgy is találkoznak és együtt vannak az intézményben, így ők korlátozás nélkül részt vehetnek az iskolai programokon, függetlenül attól, hogy elmúltak-e 18 évesek, vagy rendelkeznek-e védettségi igazolvánnyal. A pedagógusokra, iskolai dolgozókra sem vonatkozik korlátozás.

A külsős személyek - szülők, testvérek, meghívott vendégek - esetében ugyanakkor a tárca indokoltnak látja annak a kormányrendelet alkalmazását, mely szerint a zárt térben tartott rendezvényeken kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő 18. életévét be nem töltött személy vehet részt.

Címlapkép: Facebook/Emberi Erőforrások Minisztériuma

Címkék:
járvány, oltás, vakcina, koronavírus, diákok, szalagavató, iskolak, korlátozás, szülők, pedagógusok, védettségi igazolvány,