Hamis biztonságérzetet ad az oltás: messze nem elégséges a járvány leküzdéséhez

Pénzcentrum2021. október 27. 10:26

Egészségügyi szakértők kérik a kormánytól a korlátozások szigorítását, ugyanis azzal számolnak, hogy az erősődő járvány a közeljövőben több ezer áldozattal járhat majd, amennyiben nem teszünk ellene.

A szakértők leszámolnának azzal a tévhittel, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent, szerintük több, komolyabb intézkedésre lenne szükség. A járvány a következő hónapokban elsősorban az oltatlanok között akár több ezer áldozattal is járhat.

Elsősorban azt javasolják, hogy hogy a közösségi közlekedés során, illetve zárt terekben vagy tömegben viseljen mindenki maszkot, de a COVID-19 járvány 4. hulláma során sem kellene elkerülni a racionális korlátozó intézkedéseket, olvasható a 24.hu-n.

A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett. Senki nem hiheti el, hogy a szervezete olyan erős, hogy bármilyen immunerősítő, vitamin teljes védelmet jelenthet a koronavírus ellen. A megbetegedés bárkit elérhet, és a jelenlegi hazai védekezési és átoltottsági szint mellett el is fog érni

A kormánytól pedig a többi között azt kérik a szakértők, hogy:

  • halasszák el, függesszék fel a tömegrendezvényeket
  • írják elő a kötelező maszkhasználatot minden nyilvános zárt térben (boltokban, hivatalokban, közösségi közlekedési eszközökön), illetve minden olyan nyílt terű helyszínen, ahol a megfelelő távolságtartás nem megvalósítható
  • tegyék kötelezővé a hatósági igazolás bemutatását
  • a szabványos, európai védettségi igazolványt csak a szakmailag előírt oltási sor felvétele után, a védettség kialakulását követően állítsák ki.
  • hozzanak létre lakóhely közeli, ingyenes tesztelési pontokat az ország minden részén a fertőzési gócok hatékony felismerésére, a kórokozó szóródásának megakadályozására.
  • működtessenek hatékony hatósági karantén rendszert a fertőzöttekre és kontakjaira vonatkozóan.
Címkék:
orvos, járvány, védőoltás, koronavírus, korlátozás, szakértők,