Pénzcentrum • 2021. augusztus 19. 16:03
Eddig szerencsénk volt a deltával, ne kockáztassunk! A koronavírus új, lényegesen fertőzőbb variánsa, a delta variáns itt van közöttünk.
A járványügyi helyzet javulásával a szigorú szabályok lazítását a magyar lakosság jelentős része úgy értelmezte, hogy minden visszatérhet a régi, megszokott kerékvágásba. Korlátozás, ellenőrzés nélkül igénybe vehető tömött éttermek és bevásárlóközpontok, megnyitott strandok és szállodák, zsúfolt tömegközlekedési eszközök; a maszk pedig szinte mindenhonnan eltűnt, nyoma sincs a védekezésnek - áll a Magyar Orvosi Kamara közleményében.
A környező országokban ismét fellángolt a járvány, a nemzetközi példák azt mutatják, hogy a hazai átoltottságnak megfelelő helyzetű országokban is gyors terjedés tapasztalható. Ezért felhívják a figyelmet az oltás felvételének fontosságára, javasolják a védettségi igazolvány minél szélesebb körű használatát, és a hatékonyabb kontakt kutatást.
Elengedhetetlen a megelőzés, hiszen a nemzetközi tapasztalatok alapján még az oltottak sincsenek teljes biztonságban. Bár az oltás nagymértékben csökkenti a komolyabb szövődmények kialakulását, a járvány terjedését csak lassítja, így az oltatlanok továbbra is veszélyben vannak.
Ezért a Magyar Orvosi Kamara továbbra is arra kéri a lakosságot, hogy maradjanak elővigyázatosak, figyeljenek a védekezésre: tartsanak távolságot, zárt térben hordják a maszkot, tartsák be a kézmosás és kézfertőtlenítés szabályait!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A döntéshozókat pedig arra kérik, hogy a COVID-járvány negyedik hullámának küszöbén minden hatékony eszközt vegyenek igénybe, amivel ösztönözni lehet a magyar lakosságot az oltás felvételére. Létesítsenek mobil oltópontokat a rendezvényeken, vigyék közel az oltást a hátrányosabb helyzetű településeken élőkhöz. Ezeken a mobil oltópontokon lehetőség szerint egydózisú vakcinát alkalmazzanak, jutalmazzák az oltást felvevőket egy kis ajándékkal.