Fontos hírt kaptak a Modernával oltott magyarok: erre érdemes odafigyelniük

Pénzcentrum2021. augusztus 6. 09:02

93 százalékos hatásosságot mutat a koronavírussal szemben a Moderna oltása. Ettől függetlenül is arra számít a cég, hogy a téli szezonban már emlékeztető oltással kell ráerősíteni a vakcinájukra. - számolt be róla a HVG.hu 

Hat hónap elteltével is 93 százalékos hatásosságot mutat a koronavírussal szemben a Moderna oltása – idézi a gyártó bejelentését a Reuters. A Moderna a gazdasági helyzetéről szóló jelentésben idézte fel az erre vonatkozó kutatási eredményeit.

A Moderna ettől függetlenül számít arra, hogy az oltás által kiváltott antitestek szintje idővel mindenképpen elkezd csökkenni. Azt írták, a téli szezonban már szükséges lehet emlékeztető oltással ráerősíteni a védelemre.

A 93 százalék a koronavírus vuhani variánsára vonatkozik. A Moderna három különböző oltóanyagot is vizsgál, melyek alkalmas lehet arra, hogy a már beoltottakat védetté tegyék a gamma, a béta és a delta vírusvariánsokkal szemben is.Egy korábbi közlemény alapján a hatátosságról szóló eredményeit a cég az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatósággal (FDA) már megosztotta, és tervezi azokat lektorált formában is megjelentetni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Moderna friss közleményéből emellett még olyan adatok derülnek ki, mint hogy ebben az évben 800 millió és 1 milliárd adag közötti mennyiségű oltóanyagot terveznek legyártani, illetve több megrendelést már nem tudnak fogadni idénre. Azt is közölték, hogy részvényeik szerdán 419 dollárt értek.

Címkék:
vakcina, gyártás, oltóanyag, covid, moderna,