Áll a bál a kínai vakcinák körül: egyre többeknek súlyos döntést kell meghozniuk

Biró Attila2021. augusztus 5. 16:46

Érdekes, de a három kínai vakcina közül Kínában csak egyet használnak, a többit külföldre terítik. Áll is mostanság a bál az oltóanyagok körül: egyre több ország, még ázsiában, is inkább a nyugati vakcinákra áll át. Mások viszont továbbra is ragaszkodnak a kínai oltásokhoz. Magyarországon a harmadik oltás kapcsán került újra előtérbe a hazai kínai oltás, és annak a hatékonysága.

Ahogy Magyarországon is, úgy az egész világban elég nagy port kavarnak éppen a mostani időkben a kínai vakcinák, és azok hatásossága. Hazánkban most éppen az van terítéken, hogy az augusztus 1-től élesedő harmadik lehetséges oltásra a leginkább azok jelentkeznek, akiket elsőre Sinopharmmal oltottak be. Mondván, a Magyarországon használt vakcinák közül ez volt a legkevésbé hatásos immunizáló.

Kína azonban nem csak a Sinopharmot gyárt úgymond a világnak, hanem azon kívül még Sinovacot, és CanSinot is. Csak az érdekesség kedvéért, Kínában például a Sinovac oltás van teljes mértékben engedélyezve az Our World in Data adatai alapján. Ahogy pedig az idő halad előre, egyre több ázsiai országban is felmerült a kétely a kínai vakcinákkal kapcsolatban.

Malajzia és Thaiföld például éppen júliusban jelentette be, hogy folyamatosan megszüntetik a Sinovac oltását. Előbbi Pfizerre vált, és már csak második immunizálásként adja ki a fennmaradó kínai vakcináit, addig utóbbi ennél egy lépéssel tovább megy, és már fel is ajánlott AstraZeneca-t azoknak, akik még csak várják második Sinovac adagjukat.

Thaiföld és Indonézia is bejelentette, hogy harmadik emlékeztető oltást kínál azoknak, akik megkapták a Sinovac vakcinát. Viszont mindkettő más vakcinát fog ehhez használni, nem pedig a Sinovacot. Szingapúr ezekhez képest még durvábbat lépett, ők már nem veszik számba (statisztikailag) azokat, akik Sinovac-oltást kaptak (jobbára egészségügyi dolgozók), és még a tesztelés alól sem mentesítik őket például, ha rendezvényre mennének.

Gyorsak voltak a kínaiak

Mint az ismert, Ázsiában és a világ számos más országában is, a Sinovac és más kínai gyártmányú vakcinák korábban voltak elérhetőek, mint az Európában vagy az USA-ban gyártottak, ami azt eredményezte, hogy a frontvonalban dolgozó egészségügyi dolgozók és az idősebb lakosság már kaphatott oltást. Mindazonáltal a szakértők kiemelik, bár a kínai oltások kevésbé hatékonyak abban, hogy megelőzzék a fertőződést, mint a nyugataik, viszont abban nagyon is azok voltak, hogy a fertőzötteknél ne kerüljön sor kórházi kezelésre vagy elhalálozásra, mégpedig időben.

Szakértők ugyanakkor úgy vélik, a vírus terjedésének teljes leállítását és a járvány leküzdését jobban segítik az mRNS-vakcinák, mint például a Pfizer vagy a Moderna, hiszen ezek hatékonysága a fertőzés kialakulása kapcsán rendkívül magas. Ezzel pedig magyarázható az ázsiai országok vakcina-fordulata. Sőt, ahogy a szakértők megjegyezik, arról például nincsenek tanulmányok, hogy például a Sinovac vagy más kínai vakcinák mennyire hatékonyak a Covid-19 variánsai ellen.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

És ha térképet megnézzük, láthatjuk, hogy a Sinovacot igen széles körben használták/használják Ázsiában. Sőt, itt vannak továbbra is olyan országok, akik néhány tiltakozó hang ellenére ragaszkodnak az oltáshoz, ilyen például Kambodzsa vagy a Fülöp-szigetek. De a Sinovacot egyébként, mint egyedüli kínai vakcinát Ukrajnába, Bosznia-Hercegovinában és Albániában is használnak, csak hogy Európát is említsük.

Érdekes azonban, hogy a Sinopharmot Európában egyedüli kínai vakcinaként csak Magyarország, Szerbia, Moldova illetve Montenegró használta, mások nem. A térképe tanúsága szerint érdemes azt is megjegyezni, hogy míg Afrikában csupán néhány államban érhetőek el kínai vakcinák, addig Dél-Amerika jóformán minden országában használják vagy használták valamelyik kínai vakcinát. Ami viszont még ennél is izgalmasabb, hogy míg Kínában és közvetlen környezetében is csupán 1-1 kínai vakcinát használt a legtöbb ázsiai ország, addig a világon egyetlen országként Pakisztán az, ahol mind a három kínai vakcina zöld lámpát kapott, és használták is.

Értékes volt a kínai tempó

Bármilyen kérdések is merüljenek fel mostanság sorozatosan a kínai vakcinákkal kapcsolatban Magyarországon vagy bárhol máshol a világban, szakértők a mai napig egyetértenek abban, hogy a gyorsan kifejlesztett kínai vakcinák értékes hozzájárulást jelentettek a koronavírus-fertőzés okozta súlyos megbetegedések, kórházi ápolások és halálesetek megelőzésében azokban az országokban, ahol használták őket.

Címkék:
koronavírus-járvány, koronavírus-világjárvány, covid-oltás, koronavírus-védőoltás, kínai vakcina, sinopharm, harmadik oltás,