Jó hír a mentősöktől: jelentősen fiatalodott a géppark

Pénzcentrum2021. július 27. 18:02

Húsz új mentőautó érkezett kedden az Országos Mentőszolgálathoz (OMSZ), további 42 járművet a napokban kapnak meg, ezzel a mentőautók átlagéletkora 4,8 évre csökken.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a keddi budapesti átadón kijelentette: a mentőautó-állomány megújult, a kormány gyakorlatilag ezer gépjárművet cserélt le 2010 óta. A mentőautókat korszerű eszközökkel is felszerelték. A miniszter köszöntet mondott az OMSZ minden dolgozójának a rendkívül lelkiismeretes, önfeláldozó munkájáért.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója közölte, tavaly 82 új mentőautót vásároltak, ebből most 20 érkezett meg. Amellett, hogy az elmúlt tíz évben sikerült a flottát megújítani, munkaruhát cseréltek és mentőállomásokat újítottak meg, továbbá digitalizáltak a mentést, és ma már mesterséges intelligencia segíti a döntéseik meghozatalát - mondta el.

A közreadott sajtóanyag szerint a kormány az OMSZ részére 2017 és 2021 között 624 mentőautó beszerzését irányozta elő. Eddig 543-at gyártottak le, és ebből még 42 a napokban érkezik meg az OMSZ-hez.

Címkék:
kormány, egészségügy, omsz, mentőautó,