Kásler: a jövőnk az átoltottságon és egy esetleges új vírustörzsön múlik

Pénzcentrum2021. július 3. 10:06

Három fontos lépés vezetett oda, hogy második napja nincs a koronavírusnak halálos áldozata Magyarországon és a kórházi ápolásra szorulók száma is 100 alatt van – mondta el a HírTV műsorában Kásler Miklós. A politikus arról is beszélt, hogy még korai egyes vakcinák antitest-szintjéről beszélni, illetve hogy elszórtan megjelent egy-egy delta variánssal fertőzött Magyarországon is.  

A miniszter szerint három tényező járult ahhoz hozzá, hogy tartósan alacsony számok jelennek meg a járvánnyal kapcsolatosan: a kormány oltakozást gyorsító lépései, a lakosság oltási hajlandósága és az egészségügyi dolgozók helytállása.

Kásler Miklós beszélt a kínai vakcinákról is: azt mondta, hogy jelenleg folynak a vizsgálatok mind az öt itthon használt vakcináról, így az antitest-szintek eredményéről még nem lehet beszélni. Kitért arra is, hogy a harmadik oltásról még nincs szakmai konszenzus. Mint ismertette: egyelőre még nem szükséges ez Magyarországon, de folyik róla a dialógus és a kormány mindenkit értesíteni fog, ha szükségessé válik.

Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy egyetlen oltás sem nyújt száz százalékos védelmet - jelenleg száz oltott emberből három-négy fertőződik meg újra az adatok szerint.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Arról is beszélt, hogy Magyarországon eddig elszórtan fordultak elő delta variánssal való megfertőződések, de beláthatatlan, a vírus terjedése hogyan alakul majd a jövőben. Javasolta a 12-18 évesek oltatását és azt is elmondta, hogy a járvány alatt a magyar egészségügy szerinte egy pillanatra sem ingott meg.

Címkék:
kormány, magyarország, oltás, miniszter, kásler, antitest, delta variáns,