Megszűnt a tilalom: jöhet a felmondási hullám a magyar egészségügyben

Népszava2021. június 15. 09:01

Rengeteg egészségügyi dolgozó tervez felmondani, az ezt tiltó korlátozás a mai nappal vesztette érvényét. Egy felmérés szerint pedig a megkérdezett egészségügyisek 48 százaléka mondana fel, 8 százalék pedig nyugdíjba vonulna.

Szomorú képet fest a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) felmérése, amelyre 1200 egészségügyi dolgozó válaszolt: közülük ugyanis nyolc százaléknyian a nyugdíjazásukat, 48 százaléknyian pedig a felmondásukat tervezik, amint megszűnik a felmondási tilalom.

A Népaszava emlékeztet, június 15-től szűnik meg az a korlátozás, ami november óta tiltotta, hogy az egészségügyi dolgozók a veszélyhelyzet ideje alatt felmondjanak. Azóta egyszer, az egészségügyi szolgálati jogviszony márciusi bevezetésekor volt lehetőségük az egészségügyben dolgozóknak elhagyni a pályájukat, akkor mintegy 5000 egészségügyi dolgozó élt is a lehetőséggel.

A FESZ felmérése szerint a távozásukat tervezőknek kevesebb mint a fele maradna az egészségügyben. Ők vagy itthon egy másik állami vagy magánintézményben, esetleg külföldön vállalnának munkát - a többiek a pályát is elhagynák.

Az elmúlt hónapokban a szakszervezetet is sokan keresték, hogy szeretnének munkahelyet változtatni, hogyan lehetne elhagyni az ágazatot

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

– mondta a lapnak Soós Adrianna, a FESZ elnöke. Szerinte az alacsony bér, a szolgálati jogviszony hátrányai és az alacsony fizetés a leggyakoribb okai a tervezett távozásnak. Sokakat zavar az is az elnök szerint, hogy a másodállások munkáltatói engedélyezésekor túl sok részletes, olykor a magánéletüket is firtató adatot kérnek.

Címkék:
járvány, egészségügy, felmondás, koronavírus, jogviszony, egészségügyi dolgozók, egészségügyi ellátórendszer,