Pénzcentrum/InfoRádió • 2021. április 8. 09:02
Szlávik János szerint nyáron egy focimeccs még veszélyes lehet, ám a nyílt tereken, például a strandon már nem kell majd maszkot hordani. Az infektológus főorvos arról beszélt, hogy nagy engedményeket a lakosság negyedének átoltásánál még nem lehet adni.
Nagy engedményeket a lakosság negyedének átoltottsága után nem lehet adni. Ennyivel még nem lehet visszatérni a normális életünkhöz. Nyáron juthatunk el oda, hogy komolyabb engedményeket lehet tenni – mondta Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az InfoRádió Aréna című műsorában.
Hozzátette, hogy szerinte először a nyílt terekben való nagyobb mozgás jöhet szóba, példaként pedig azt mondta, hogy
nyáron egy focimeccsen a tömeg még veszélyes lehet, de a strandon talán majd nem kell maszkban napozni.
Mint kifejtette, Izrael megmutatta, mikor lehet szélesebb körben nyitni, és érdemes már Nagy-Britanniára és az Egyesült Államokra is figyelni, ugyanakkor arra is, hogy például Izraelben az 50 százalékos átoltottság elérése után lanyhulni kezdett az oltakozási kedv.
Van már bevált módszer a koronavírus-betegség ellen – az, hogy vegyük fel az oltást. Így szinte biztos nem leszünk súlyos betegek, nem kerülünk kórházba és nem halunk meg
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– mondta, majd figyelmeztetett, hogy a brit mutáns már gyerekeket is megfertőz, és azért is fel kell venni az oltást, mert nem lehet tudni, hogy ki miért betegszik meg jobban.
A gyerekek egyértelműen a brit mutáns miatt fertőződnek meg most gyakrabban, és gyakori a sokszervi gyulladás, ami hetekkel az akár tünetmentesen átvészelt fertőzés után alakul ki. Szlávik a gyerekek teljes oltását nem látja szükségesnek, miközben a Pfizernél már vannak kedvező tapasztalatok a gyerekek immunizálására. Szerinte a rizikócsoportokba tartozóknál érdemes lesz majd alkalmazni a vakcinát.
Kiemelte a favipiravirról, ami a betegség legelső szakaszában, egy-két napos láz után adható, és amivel enyhe illetve középsúlyos esetekben lehet eredményt elérni. Szlávik azt mondta, ez nem egy csodaszer, de néhány esetben megakadályozhatja a súlyos betegséget.