A COVID vámszedőire figyelmeztet a GVH: erre érdemes figyelni

Pénzcentrum2021. március 25. 16:26

Továbbra is fokozott körültekintést javasol a fogyasztók számára a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), ugyanis az utóbbi időszakban számos panasz érkezett a hatósághoz, amelyek a COVID-19 világjárványt kihasználó kereskedelmi gyakorlatra utalhatnak. Az online rendelések során szintén fontos az odafigyelés.

A nemzeti versenyhatóság már a járvány kezdetekor felhívta a vállalkozások figyelmét a felelős kommunikáció kialakítására vonatkozó fokozott elvárásokra: többek között arra, hogy ne tulajdonítsanak megalapozatlanul védő-, megelőző- vagy gyógyhatást termékeiknek. A potenciális vásárlók ugyanis sérülékenyek, kiszolgáltatottak lehetnek, fogyasztói döntésük során pedig a várt gyógyhatás minden egyéb tényezőt megelőzhet - akár anyagi lehetőségeiket is.

Az elmúlt időszakban több olyan jelzés érkezett a nemzeti versenyhatósághoz, amely arra enged következtetni, hogy a fogyasztókat továbbra is kifogásolható reklámhatások érhetik. A GVH ezért továbbra is fokozott odafigyelést és a termék tulajdonságainak alapos tanulmányozását javasolja mindenkinek, elsősorban étrend-kiegészítők megvásárlása előtt. A versenyhatóság egyúttal ismételten felhívja a gyártók és forgalmazók figyelmét arra, hogy élelmiszernek minősülő termékeknek tilos gyógyhatást tulajdonítani.

A boltzárások miatt emellett ismételten fókuszba kerültek az online rendelések is.  A versenyhatóság felhívja a fogyasztók figyelmét a vállalkozások általános szerződési feltételeinek (ÁSZF) alapos átolvasására. Ezek ugyanis lényeges rendelkezéseket tartalmazhatnak például a minimális rendelési összeggel, a szállítási határidővel, a fizetéssel, panaszkezeléssel, illetve a vállalkozás elérhetőségével kapcsolatban. Ezekkel az információkkal mindenképpen érdemes tisztában lenni rendelés előtt, hogy elkerülhessük a későbbi kellemetlenségeket.

Címkék:
vásárlás, webshop, járvány, gvh, olvasás, vám, versenyhivatal, koronavírus, gazdasági versenyhivatal, boltok, szabálytalanság, üzletek,