Mindenkinek visszafizeti a regisztrációs díjat a Nemzetközi Oltóközpont

Pénzcentrum2021. március 24. 10:45

Ingyenessé teszi covid-vakcina várólistáját a Nemzetközi Oltóközpont. A Pénzcentrumnak is megküldött tájékoztatás szerint a cég a változó jogi környezethez igazodva visszautalja a teljes befizetett összeget minden érintettnek, ugyanakkor továbbra is mindent megtesz azért, hogy oltással segítse a koronavírus-járvány elleni védekezést.

A cég kezdeményezése 2020 augusztusában született, az időközben változó jogi környezetre hivatkozva, most azonban eddigi formájában megszüntetik az előregisztrációt. Egy héten belül minden érdeklődőnek visszafizetik az előfoglalás díját, és a továbbiakban efféle anyagi ösztönzők nélkül kezelik a várólistát, amit egyben lezárnak, tehát nem bővítenek tovább.

Mindenkinek nagyon-nagyon hálásak vagyunk, akik kitartottak mellettünk és megtartották az előfoglalási jogukat. Ezért bár visszautaljuk az összegeket, a listát megtartjuk, és ha vakcinához jutunk, a jelenlegi sorrendben fogjuk értesíteni a pácienseket. Így tehát gyakorlatilag mindenki megtarthatja az előfoglalási jogát

- fogalmazott Kámány Roland, a Nemzetközi Oltóközpont Kft. ügyvezetője.

Címkék:
oltás, védőoltás, vakcina, koronavírus, védekezés, covid-19,