Galgóczi: ez még nem a plató, tovább emelkednek az esetszámok

MTI2021. március 21. 14:10

A koronavírus-járvány harmadik hulláma még mindig emelkedő fázisban van - hangsúlyozta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője vasárnap a közmédiának. Galgóczi Ágnes elmondta: a regisztrált új esetek és az elhunytak száma sem mutat csökkenő tendenciát.

Már több vírusvariáns is megjelent Magyarországon, ezek közül legnagyobb számban a brit mutánst mutatták ki. Ez a variáns - mint az a járványügyi főosztályvezető kiemelte - sokkal gyorsabban terjed és súlyosabb fertőzést is tud okozni. Emiatt emelkedik a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévő betegek száma is - tette hozzá.

A kormány egy héttel meghosszabbította a védekezési intézkedéseket - hívta a fel a figyelmet az NNK főosztályvezetője, aki kiemelte: fontos a járványügyi szabályok betartása, a zsúfolt helyek kerülése, a maszkviselés és a higiénés rendszabályok betartása. Galgóczi Ágnes elmondta: a védőoltási kampány tart.

Már több mint 1,5 millió embert beoltottak Magyarországon. Az oltásra regisztráltak száma is folyamatosan emelkedik, már a 3 milliót is meghaladja. Ez is azt igazolja, hogy az emberek bíznak a védőoltásokban - értékelt a főosztályvezető, aki egyúttal azt kérte, mindenki a hivatalos, szakmai oldalakon tájékozódjon a védőoltásokról.

Kitért arra is, hogy az új technológiák, új gyógyszerek, új védőoltások kapcsán mindig sokkal szorosabb a felügyelet, mind a gyártó, mind a hatóságok részéről. Az oltásokat végzőktől elvárják, hogy az oltási reakciókat jelentsék. Az AstraZeneca-vakcinával kapcsolatos jelzéseket is kivizsgálták, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pedig azt közölte: az AstraZeneca oltóanyaga biztonságos. Ezt követően azok az országok, ahol korábban felfüggesztették, már folytatják az AstraZeneca-vakcina használatát - mondta Galgóczi Ágnes.

Címkék:
járvány, koronavírus, oltóanyag, nemzeti népegészségügyi központ, népegészségügy, koronavírus maszk,