Óva intett Zacher Gábor: ezt mindenképp meg kell várni a nyitással

Pénzcentrum2021. február 10. 17:24

Meg kell várni a kellő átoltottságot, akkor lehet fokozatsan nyitni Zacher Gábor szerint. A sürgősségi orvos már mindkét oltását megkapta, elmondása szerint semmilyen utóhatást nem érzett.

Az elmúlt napokban emelkedett a betegek száma, de az egészségügyi rendszer kitart, a hatvani kórházban a COVID-osztály majdnem teltházzal megy - számolt be Zacher Gábor az ATV-ben. Annak kapcsán, hogy egy dániai felmérés szerint a testtömeg-index, a férfi nem, a magas vérnyomás, valamint az idegrendszeri megbetegedések is komoly rizikófaktort jelentenek, a sürgősségi orvos elmondta, 

ezen következtetések levonásához nem kell Dániáig elmenni, itthon is azt lehet látni, hogy az ötvenéves, elhízott, magas vérnyomással küzdő férfiak nagyobb arányban kerülnek lélelegeztetőgépre és halnak meg.

Zacher már mindkét oltását megkapta, elmondása szerint semmilyen utóhatást nem érzett. Voltak olyan kollégái, akiknél jelentkeztek valamilyen mellékhatások, de ez egyénfüggő. Kijelentette: ebben a járványhelyzetben a védőoltás lesz, ami meg tud védeni bennünket. Az enyhítésről azt mondta:

mindenképp meg kell várni a kellő átoltottságot, hogy fokozatosan lehessen nyitni.
Címkék:
biztosítás, oltás, védőoltás, vakcina, koronavírus, zacher, zacher gábor, testtömeg index,