Óriási a baj: ezt a vakcinát nem biztos, hogy 65 évnél idősebbek megkaphatják az EU-ban

MTI2021. január 26. 08:28

A német szövetségi kormány szerint csak 65 éven aluliak beoltására engedélyezi az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár együttműködésével kifejlesztett vakcinát - jelentették német lapok hétfő este.

A Bild című tömeglap és a Handelsblatt című üzleti lap egybehangzó értesülése szerint az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő hivatal a napokban azzal a korlátozással ad majd ki forgalmazási engedélyt az új oltóanyagra, hogy 65 éven felülieknél nem szabad használni. Ez a német kormányzati aggodalmak szerint szétzilálhatja és tovább lassítja az oltási kampányt, amelynek egyik első célja éppen az idősek védelme.

Egészségügyi szakpolitikusok a Bildnek azzal magyarázták a korlátozást, hogy a szérumot főleg fiatalokon tesztelték. A Handelsblatt beszámolója szerint Oxford/AstraZeneca-vakcinával az a gond, hogy az engedélyeztetési eljáráshoz benyújtott dokumentáció alapján rendkívül alacsony, mindössze 8 százalékos a hatékonysága a 65 éven felülieknél.

A brit egyetem és a brit-svéd gyógyszergyártó társaság közös fejlesztésű terméke a harmadik lehet a SARS-CoV-2 elleni védőoltások sorában az EU-ban. Fő előnye, hogy nem kell nagyon alacsony hőmérsékletre hűtve tárolni, így el lehet kezdeni vele a kampány újabb szakaszát, amelyben háziorvosi rendelőkben is be lehet adni az oltást.

Jens Spahn német egészségügyi miniszter egy január 22-én tartott tájékoztatón azt mondta, hogy az EMA várhatóan január utolsó napjaiban adja ki a forgalmazási engedélyt. A miniszter kiemelte, hogy az Oxford/AstraZeneca-vakcina megjelenése "érezhető változással", az oltóanyag-ellátás számottevő javulásával jár majd.

Röviddel a tájékoztató után a gyártó, az AstraZeneca bejelentette, hogy termelési fennakadások miatt az első negyedévben a tervezettnél 60 százalékkal kevesebbet, 31 millió adagot szállít az EU-nak. A német lapértesülések megjelenését követően az AstraZeneca közleményt adott ki, melyben azt írják, hogy

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

az idősek körében alacsony hatékonyságról szóló információk teljesen tévesek és alaptalanok.

Firssítés: 2021. 01.26. Az AstraZeneca szóvivőjének nyilatkozata:

Azok a beszámolók, melyek szerint az AstraZeneca/Oxford vakcina hatékonysága csak 8% a 65 év feletti felnőttek esetén teljesen megalapozatlanok. Az Egyesült Királyság vakcinációs szervezete (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) támogatja ennek a korcsoportnak az oltását, az Egyesült Királyság törzskönyvezési hatósága (Medicines and Healthcare products Regulatory Agency, MHRA) pedig dózismódosítás nélkül javasolja ebben a populációban a vakcina vészhelyzeti felhasználását. Novemberben a "The Lancet" c. folyóiratban nyilvánosan publikált klinikai adatok azt mutatták, hogy a felnőttek körében erős immunválasz volt megfigyelhető a vakcina alkalmazását követően, az idősek közt 100%-ban alakult ki COVID-19 tüskefehérje-ellenes antitest a vakcina 2. adagjának beadását követően."

Címkék:
biztosítás, pénzcentrum.hu, járvány, vakcina, koronavírus, oxford, astra zeneca, populáció, törzskönyvezés,