Nagy a baj: veszélyes koronavírus-mutációk üthetik fel a fejüket hamarosan

Pénzcentrum/InfoRádió2020. december 26. 09:57

Nyájimmunitást csak a koronavírus ellen kifejlesztett védőoltások széleskörű alkalmazásával lehet elérni, az MTA élettudományi alelnöke szerint pedig addig is a felelős magatartás fontosságra kell felhívni a figyelmet - írja az Infostart.

Közös nyilatkozatban sürgeti a koronavírus-járvány elleni védekezés összehangolását több száz európai tudós, hangsúlyozva, hogy nyitott határok mellett egyetlen ország sem tudja alacsonyan tartani a fertőzöttek számát - írja a lap.

Boldogkői Zsolt, a nyilatkozatot aláíró virológus az InfoRádiónak úgy vélekedett, hogy a nyájimmunitást csak a koronavírus ellen kifejlesztett védőoltások széles körű alkalmazásával lehet elérni.

Törekedni kell arra, hogy meggyőzzük az országaink népességét, hogy a vakcina egy nagyon jó dolog, és mindenképpen oltassuk be magunkat annyian, hogy elérjük a nyájimmunitást, máskülönben tényleg probléma lesz és a nyakunkon marad a vírus

- mondta. A szakember hozzátette azt is, hogy a közeljövőben több veszélyes koronavírus-mutáció is megjelenhet, de 

a védőoltások hatékonyságában bízni kell.
Címkék:
biztosítás, pénzcentrum.hu, járvány, koronavírus,