Koronavírus-menetrend: ekkor enyhülhet látványosan a járvány Magyarországon

Pénzcentrum2020. december 21. 09:01

Merkely Béla szerint 60 százalékosnak kell lennie az átfertőzöttségnek, plusz a vakcináció által biztosított immunitásnak együttesen, hogy a járvány leálljon - mondta el a Hír TV-ben.

Stabil a koronavírus-járvány miatt megfertőződők száma, és látható egy mérsékelt csökkenés  - többek között erről beszélt Merkely Béla a televízióban. A szakember azt is elmondta,

ha a hamarosan megérkező oltóanyagot sokan beadatják, akkor tavasszal jelentősen enyhülhet a vírushelyzet.

"60 százalékosnak kell lennie az átfertőzöttségnek, plusz a vakcináció által biztosított immunitásnak együttesen, hogy a járvány leálljon. Én abban bízom, hogy erre márciusban már sor kerülhet, ez a legoptimistább. Elindul a vakcináció, nagyjából márciusra érünk oda, hogy ennek egyértelműen látható jele lesz" - tette hozzá Merkely Béla.

Címkék:
biztosítás, pénzcentrum.hu, járvány, koronavírus, merkely béla,