Így segítik az orvosokat, ápolókat a civilek: a tavaszihoz hasonló összefogásra van most szükség

Magyar Nemzet2020. november 20. 09:15

A koronavírus-járvány második hullámában is gyűjtenek felajánlásokat azok a közösségi oldalon szerveződő mozgalmak, amelyek tavasszal ingyenes szálláslehetőséget, ételszállítást és szépségipari szolgáltatásokat szerveztek a Covid-fertőzött betegek ellátásával foglalkozó egészségügyi dolgozók számára.

A Pihentesd a dokit! elnevezésű, civilek által indított programban a járvány első hulláma alatt közel háromszáz felajánlás érkezett, így több mint négyszáz orvos, ápoló, mentős számára tudtak lakhatást biztosítani a tulajdonosok által felajánlott, üresen álló lakásokban. Jelenleg viszont sokkal nagyobb a kereslet, mint a kínálat - írta a Magyar Nemzet. A szervezők hangsúlyozzák, hogy minden felajánlásra óriási szükség van. A csoport a főváros mellett már vidéken is terjeszkedik: Veszprémből, Kecskemétről, Szegedről, Zalaegerszegről, Győrből, Sopronból is érkezett már felajánlás.

Még tavasszal megalakultak az Etesd a dokit!, valamint a Szépítsd a dokit! elnevezésű Facebook-csoportok is. Az Etesd a dokit! jótékonysági mozgalomban száz adományozó jóvoltából ötvenezer adag étellel látták már el az egészségügyi szakembereket, a kezdeményezést jelenleg pénzadománnyal lehet támogatni. A Szépítsd a dokit! mozgalmat nem sokkal a járvány kirobbanása után Hajas László mesterfodrász hívta életre, az egész országban elterjedt programhoz számos fodrász, kozmetikus és manikűrös csatlakozott.

Címkék:
orvos, járvány, jótékonyság, adomány, ápoló, segítség, szépségipar, adakozás,