Időugrás a magyar vállalatoknál: 2-3 évet kellett lépniük előre, máshogy nem menne

Pénzcentrum2020. november 12. 21:27

Már sokszor lehetett olvasni a március óta Magyarország életét is jelentősen befolyásoló koronavírus-járvány digitalizációra gyakorolt hatásairól, legyen szó online konferenciákról, távoktatásról, vagy a webes kereskedelem fellendüléséről. Azonban egyre világosabb, hogy ha kényszerből is, de az ügyfelekkel fenntartott kapcsolattartásban is időugrás zajlott le, azaz a korábban csak tervezgetett IT-fejlesztések most rohamtempóban jelentek meg a call és contact centerek esetében is. A novemberben életbe lépő újabb szigorítások pedig még tovább terelhetik a szolgáltatói szektort, a kereskedelmet az online tér felé.

Számos nagyvállalat állt át egyik napról a másikra az otthoni munkavégzésre, de míg a közös hálózat elérését és az asztali gépeket, laptopokat könnyebben biztosítani lehetett a munkavállalók számára, az olyan egyébként egyszerűbbnek tűnő feladatokról, mint például a vezetékes telefonok átirányítása, már nem mindig tudtak költséghatékonyan és felhasználóbarát módon gondoskodni - írja közleményében az Invitech.

Hasonló helyzetbe kerültek a nagy, nem egyszer több száz főt foglalkoztató ügyfélszolgálatok is, amelyek esetében nehézkesebb volt a kollégák, a munkafolyamatok átállítása "home office"-ra. Persze technológiailag már a pandémia kezdeti szakaszában rendelkezésre álltak az ehhez kapcsolódó szolgáltatások, csak azok alkalmazása nem volt még bevezetve mindenhol.

Az Invitech vállalati infokommunikációs szolgáltató esetében az volt tapasztalható, hogy a közép- és nagyvállalatok egymás után tértek át az internetalapú telefonszolgáltatások igénybevételére, így megteremtve annak lehetőségét, hogy nagy, telefonon elérhető ügyfélszolgálati infrastruktúrájukat minden kolléga elérje otthonról egy szélessávú internetkapcsolat, valamint egy táv- és csoportmunkát segítő alkalmazás segítségével, további vezetékes vagy mobil hangforgalmi költségek nélkül.

Az ilyen szolgáltatások egyébként természetesen a kisebb vállalatok esetében is hatékony megoldásnak bizonyulnak, ha ügyfélkapcsolati feladataikat földrajzi elhelyezkedésüktől függetlenül, a más feladatokra is használható táv- és csoportmunkát segítő alkalmazások segítségével bonyolítják le, mindezt úgy, hogy a partnereik csak a megszokott vezetékes számon hívják őket.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Sok vállalat gondolja át most digitalizációs folyamatait, és dönt úgy, hogy ha már lépéskényszerben van a járványhelyzet miatt, akkor nem csak szükségmegoldásokat hoz, hanem olyan komplex infokommunikációs újításokat vezet be, amelyeket csak egy-két év múlva kezdett volna alkalmazni. Sokan térnek át felhőalapú szolgáltatások igénybevételére, legyen szó akár hagyományos alközpontok, vagy call centerek üzemeltetéséről, ahol a telefonos ügyintézők az otthonukból is a vállalat ügyfeleinek rendelkezésére állhatnak

- fogalmazott Marton László, az Invitech vállalati értékesítési vezérigazgató-helyettese.

A vállalat szakemberei azt tapasztalják, hogy az ilyen szolgáltatások iránt azért növekszik a kereslet, mert nem igényelnek komoly beruházást, és a járványtól függetlenül, hosszú távon is számos előnyük van.

Címkék:
pénzcentrum.hu, koronavírus, szélessáv, call center,