Operatív törzs: a járványt nem lehet megállítani, messze a vége

Pénzcentrum2020. november 9. 14:02

A járványt nem lehet megállítani, legfeljebb fékezni a tisztifőorvos szerint. Müller Cecília az operatív törzs tájékoztatóján elmondta, jelenleg csak a kórházi ágyak 60 százaléka foglalt.

Az operatív törzs hétfői tájékoztatóját Kiss Róbert alezredes kezdte az Orbán Viktor által bejelentett korlátozó intézkedések megismétlésével. Ezek kedd éjféltől lépnek majd életbe, miután a parlament megszavazta a veszélyhelyzet meghosszabbítását - egészen pontosan azt, hogy a különleges jogrend alatt hozott rendeletek 90 napig érvénybe maradhassanak -, amit az ellenzék is támogatni fog az eddigi nyilatkozatok alapján.

Müller Cecília a mai statisztikákat ismertette, amiről elmondta, hogy "sajnos emelkedő számokat látunk". Az országos tiszti főorvos elmondta, számos európai egészségügyi ellátórendszer a teljesítőképessége határára érkezett. Kiemelte, hogy már 6 ezer felett van Magyarországon is a koronavírussal kórházban kezeltek száma, azonban a tájékoztatása szerint

még mindig csak a kórházi ágyak 60 százaléka foglalt.

Müller Cecília azt mondta, intenzív ágyakkal, illetve lélegeztetőgépekkel is jól állunk egyelőre, de "ezeket működtetni is kell", utalt arra, hogy az orvosok, ápolók száma lehet a szűk keresztmetszet. Kásler Miklós hétvégén adta utasításba, hogy a halasztható műtétek elvégzését felfüggesztik, valamint minden kórház belép a koronavírusos ellátó rendszerbe. Ezzel összesen 77 egészségügyi intézmény fogad már koronás betegeket. "A halasztható ellátások legfeljebb egy kis kellemetlenséget okoznak" - mondta Müller Cecília, aki azt kérte, hogy legyen mindenki türelemmel.

A járványt megállítani nem lehet

- mondta Müller Cecília, aki szerint még messze van a vége, legfeljebb fékezni lehet a vírust. A tisztifőorvos szerint azért folyhat zavartalanul az oktatás az általános iskolákban, illetve az óvodákban, mert a pedagógusok jól vigyáznak a gyerekekre. Arányaiban kevés helyen kellett átállni a digitális tanrendre, ezért döntött úgy az operatív törzs, hogy csak a középiskolákat zárják be.

Címkék:
biztosítás, európai parlament, járvány, koronavírus, müller cecília, operatív törzs,